2024. Március 29. péntek

Egy kutatás szerint a röviddel a születés után szájon át beadott egyszeri adag A-vitamin 15 %-kal csökkentheti a csecsemőhalálozást a fejlődő világban.

 

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


„Már régóta ismeretes, hogy az A-vitamin pótlása csökkenti a halálozás arányát a 6 hónaposnál idősebb csecsemők esetében. Kutatási eredményeink azonban megmutatták, hogy a születés után közvetlenül beadott A-vitamin is növeli a túlélési esélyt az első fél évben” – mondta Dr. D.W. Klemm, a Pediatrics c. folyóirat júliusi számában megjelent tanulmány első szerzője.

újszülött, csecsemő, a-vitamin

A John Hopkins Egyetem Bloomberg Közegészségügyi Intézetének kutatói közel 16 ezer csecsemő bevonásával végezték vizsgálatukat Bangladesben, ahol a szülések 90%-a otthon történik. A csecsemők fele A-vitamint kapott, a többi kicsinek pedig placebót (hatóanyag nélküli készítmény) adtak. Az eredmény egyértelmű volt: a vitamint kapott csoport esetében ezer gyermekből 38,5 halt meg, a többiek esetében ez a szám 45,1 volt.

Az A-vitamin beadása tehát láthatóan hatásos volt, további életeket lehetne azonban megmenteni, ha csökkentenék a halálos fertőzések kialakulásának gyakoriságát, ugyanis ezek okozzák a korai halálesetek nagy részét Dél-Ázsiában.

Szakértők szerint több kutatásra lenne szükség a témában, hogy megállapítható legyen, vajon más térségben is alkalmazható lenne-e az A-vitamin a csecsemőhalálozás csökkentésére. A következő lépés, hogy megtervezzék a vitamin bevetésének gyakorlati elterjesztését, ennek érdekében a USAID (Amerikai Nemzetközi Egészségfejlesztő Hivatal) felméréseket végez Nepálban és Bangladesben.

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Forrás: Medipress
2008. 07. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés