2024. Március 29. péntek
A szülés során bekövetkező halál kockázata ugyan elég alacsony, mégis 14-szer nagyobb, mint az abortusz esetében, derült ki egy amerikai tanulmányból.

Mióta az Amerikai Legfelsőbb Bíróság 1973-ban legalizálta az abortuszt, az ellenzők számtalan esetben próbálták bebizonyítani, hogy a művi terhességmegszakítás nem biztonságos, és egészségkárosító hatásai vannak. Azonban a Chapel Hill-i Észak-Karolina Egyetem kutatóinak felmérése szerint a legális abortusz egészségügyi szempontból biztonságosabb, mint egy gyerek kihordása.

abortusz, szülés, halálozás

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) 1998 és 2005 közötti időszakra vonatkozó adatai alapján a terhesség teljes kilenc hónapja, valamint a szülés során bekövetkező halálozási arány meglehetősen alacsony, százezer szülésre csupán 8,8 halálozás jut. A legális abortusz esetében azonban a halálozási ráta még ennél is sokkal alacsonyabb, mindössze 0,6. Ez azt jelenti, hogy egy magzat kihordása során egy nőnek csaknem 14-szer nagyobb a halálozás esélye, mintha az abortuszt választaná.

„Az érzelmi szempontokat figyelmen kívül hagyva a legális abortusz nagyon biztonságos, sőt egészségügyi szempontból sokkal biztonságosabb, mint a terhesség folytatása” – nyilatkozta Dr. David Grimes nőgyógyász professzor, az Obstetrics & Gynecology című szaklapban megjelent tanulmány szerzője.

A szakember és munkatársai azt is megállapították, hogy a magasabb halálozási ráta mellett az olyan komplikációk aránya is magasabb volt a szülő nők körében, mint a posztpartum, vagyis szülés utáni vérzések, fertőzések, továbbá a magas vérnyomással kapcsolatos egészségügyi problémák.


Forrás: Medipress
2012. 01. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés