2024. Március 28. csütörtök
Nem a modellalkatú és a Playboy középső oldalán szereplő nőkre vágynak a férfiak, hanem az átlagos méretekkel bírókra – állítják tudósok.

A kutatók szerint a férfiak a 14-es, vagyis az európai méret szerint 42-es ruhákat viselő hölgyeket részesítik előnyben a szupermodellek alkatával szemben – olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában.

Az ausztráliai Új-Dél-Wales Egyetemen tanító Rob Brooks és kollégái száz férfi hallgató segítségével készítették el a felmérést, amelynek keretében 201 rajzot kellett összehasonlítaniuk. A rajzokon látható nők eltérő csípő-, derék- és vállmérettel rendelkeztek – a szakemberek az átlagos testalkattal bíró nők, a Playboy magazin középső oldalán szereplő „nyuszik”, a húszas és a kilencvenes évek modelljeinek, illetve a társasági élet szépségeinek alkatát hasonlították össze.

A résztvevők válaszai alapján kiderült, hogy a férfiak számára a 25 és 44 év közötti nők korosztályát tekintve vonzóbbak voltak az átlagos méretek mint a szupermodell-alkatok. „A hagyomány azt mondja, hogy csak egy meghatározott derék-csípő mérettel lehetsz vonzó, nem számít, hogy a tested többi része milyen – mondta Brooks a New Scientist című magazinnak. A mi tanulmányuk megmutatja, hogy ez tévhit”.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés