2024. Március 29. péntek
Külön ülésben vagy ölben? -  Átvészelni az utazást -  Repülés a terhesség alatt -  Ha egyedül utazik a gyermek
A legtöbb szülő még a játszótérre is gondosan összeállított harci felszereléssel indul el, ehhez képest a nyaralás sokkal bonyolultabb logisztikai feladat, főleg, ha repülésről van szó. A szervezés már a jegyfoglalás előtt kezdetét veszi, mivel a különböző légitársaságok eltérő szabályokkal és tarifákkal dolgozhatnak, ezért nem mindegy, melyiket választjuk.

Repülőgépen általában két hetes kortól utazhatnak csecsemők, de van légitársaság, amely már két napos kortól engedélyezi ezt. Lehetőség szerint érdemes azonban kivárni a három hónapos kort, amikorra a baba megkapja az első oltásokat, hiszen a gépen és a reptereken rengeteg ember, és így számos fertőzés is megfordul, nem is beszélve arról, hogy a gyermekágyas anyának is megterhelő lehet az első hetekben az utazás.

Repülés család

A csecsemők két éves korig kedvezményes árú jeggyel (a felnőttjegyek árának kb. 10%-áért, diszkont légitársaságoknál pár ezer forintnak megfelelő összegért) a szülő ölében utazhatnak. Légitársaságonként eltérő, hogyan kezelik a két évesnél idősebb gyermekeket: a fapados járatokon ennyi idős korban már nem jár árkedvezmény, a gyerekek teljes árú jegyért és csak külön ülésben utazhatnak; bizonyos légitársaságok viszont 12 éves korig biztosítanak kedvezményt.

Külön ülésben vagy ölben?

Kardinális kérdés, hogy a kisgyermek hogyan jut el a gépig, és miben vészeli át az utazást. A poggyászon felül általában ingyen vihetünk magunkkal egy kisméretű, összecsukható babakocsit, amit a beszállásnál elvesznek tőlünk. Ha gyermekjegyet vettünk, melyhez jár a külön hely, általában autós ülést is fel lehet vinni a gépre, de ez nem mindenhol lehetséges. Az is előfordul, hogy a gépen kaphatunk babaülést vagy bölcsőt. Ha a csecsemőnek nem vettünk külön jegyet, légitársaságtól függően mégis előfordulhat, hogy felvihetünk gyermekülést és a gyermek abban, külön helyen utazhat, ha a járat nincs tele. Ezt biztosabb előre megérdeklődni, és sokszor a személyzet engedékenységén is sok múlik. A poggyászra való kitételek gyermekjegy váltása esetén megegyeznek a felnőttekével. A kisgyermekkel utazóknak általában a gép első sorába adnak helyet, ahol nagyobb a hely és a többi utast is kevésbé zavarják, ez azonban nem mindenhol automatikus, érdemes erről is előzetesen tudakozódni.

A repülőtéren a becsekkolásnál a gyermekkel utazók mindig elsőbbséget élveznek, ne szégyelljünk tehát a sor elejére állni. Légitársaságtól függ, milyen plusz szolgáltatásokkal teszik még kényelmessé a kisgyermekes családok utazását. Legtöbbször előre igényelhetünk gyermekmenüt, esetleg bébiételt is, de a magunkkal vittet biztosan meg tudjuk melegíteni. Bizonyos járatokon a gyerekek az életkoruknak megfelelő játékokat, rajzoláshoz való eszközöket is kapnak; a legtöbb gép mosdójában pedig van pelenkázó.

Átvészelni az utazást

Ha a beszálláson túl vagyunk, következik a neheze: a felszállás és maga az utazás. Le- és felszálláskor a gyerekek füle bedugulhat, ezt legegyszerűbben úgy lehet kiküszöbölni, ha a cumit, vagy ételt, italt adunk nekik. Életkortól, vérmérséklettől és az út hosszától is függ, hogyan viselik a gyerekek a repülést, ezért a legjobb minden eshetőségre felkészülni. A csecsemőkkel általában könnyebb az utazás, de a nagyobbak már kevesebbet alszanak és a mozgásigényük is nagy, ezért vigyünk magunkkal olyan játékokat, könyveket, amik biztosan leköti őket. Meglepetésként bekészíthetünk új játékokat is, az újdonság varázsa biztosan jó ideig lefoglalja a gyerekeket, továbbá gondoskodjunk elegendő ételről és italról, váltás ruháról, hosszabb utakon a kedvenc kispárnát és takarót se hagyjuk otthon.

A nagyobb gyerekeket már az utazás előtt felkészíthetjük arra, milyen nehézségekkel kell számolniuk, például, hogy le- és felszálláskor egy helyben kell ülniük, hogy bedugulhat a fülük, és hogy kevesebb mozgásterük lesz, cserébe viszont páratlan élményben lehet részük. 2 éves kor felett előfordulhat a kinetózis, vagyis az utazási betegség, ami szédüléssel, hányingerrel jár, tanácsos tehát ennek kezelésére alkalmas gyógyszert is magunkkal vinni. Hosszabb távú utazás esetén megterhelő lehet az időeltolódás, próbáljunk meg előre ezzel is számolni.

Repülés a terhesség alatt

A repülésnek problémamentes terhesség esetén nincs nagyobb veszélye, mint rendesen, de a legbiztosabb, ha az utazás előtt a kismama kikéri orvosa véleményét. A légitársaságok külön kitételekkel szoktak élni a terhes nőkre vonatkozóan: a 36., ikerterhesség esetén a 32. hét után nem javasolják vagy egyenesen nem is engedélyezik a repülést. A 28. hét után csak orvosi igazolással lehet utazni, mely bizonyítja, hogy a kismama alkalmas a repülésre és a szülés várható időpontját is tartalmazza. Nem árt, ha az orvosi igazolást angol nyelven is kiállíttatjuk, és arra is figyeljünk, hogy a légitársaság milyen régi igazolást fogad el. A sokáig tartó egy helyben ülés keringési zavarokat okozhat, és növeli a trombózis veszélyét, ezért ajánlatos gyakran felállni és mozogni egy kicsit. Jó tudni, hogy a terhes nőknek a repülőtéri biztonsági kapun nem kell átmenniük, így a magzatot nem éri mágneses sugárzás.

Ha egyedül utazik a gyermek

Előfordul, hogy a szülőnek egyedül kell elengednie gyermekét a repülőútra, ennek feltételei légitársaságtól függnek. A gyerekek kíséret nélküli utazásának alsó korhatára társaságonként változó: általában 12-14 év. Ennél fiatalabb korban vagy nem engedélyezik az egyedül utazást, vagy csak kötelező légiutas-kísérői felügyelettel, ami azonban pluszköltséggel jár. A szakszerű kíséret igénybevételét egyébként nem csak az arra kötelezett életkorban lehet igénybe venni, de a nagyobb társaságok munkatársai a kiskorú utazókra amúgy is nagyobb figyelmet fordítanak.


Szerző: Zsadon Sára

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés