2024. Április 19. péntek

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) vezette azt a kutatócsoportot, amely az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet részvételével vizsgálta a parti szűrésű kutakból származó csapvizek összetételét Budapesten és környékén. Tanulmányuk szerint a csapvizekben kimutatható rendkívül alacsony gyógyszer-koncentrációnak nincs humánegészségügyi kockázata, a vegyületek jelenléte a közép- és hosszú távú vízbázisvédelem szempontjából ugyanakkor figyelmeztető jel a szakemberek számára.


Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleménye szerint 2020-ban egy a CSFK által vezetett kutatás összesen 32 gyógyszermaradvány jelenlétét mutatta ki a Duna menti parti szűrésű vízbázisok kezeletlen, nyers vizében. Bár a koncentrációk alacsonyak voltak, felmerült a kérdés, hogy vajon mindez hatással lehet-e az emberi egészségre az ivóvíz elfogyasztása révén. Ennek megválaszolására a CSFK, az Ökológiai Kutatóközpont, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Aquaprofit Zrt. és az UTB Envirotec Zrt. szakembereit a tagjai között tudó konzorcium 21 különböző vízcsapból összesen 108 csapvízmintát gyűjtött, majd vetett alá részletes analitikai vizsgálatnak.

Csapvíz gyógyszerek

A kutatók összesen 102 hatóanyagot kerestek a csapvízben, ezek közül 19 jelenlétét mutatták ki alacsony koncentrációban. A leggyakrabban - a minták 54 százalékában - kimutatott hatóanyag a főként az epilepszia és a depresszió kezelésére szolgáló karbamazepin volt, amelynek átlagos koncentrációja 8,86 nanogramm/liter volt a teljes mintakörben. "Ez rendkívül elhanyagolható mennyiség: egy embernek 80 éven át napi két liter vizet kellene meginnia ahhoz, hogy összesen kb. 0,5 milligramm karbamazepint vigyen be a szervezetébe (összehasonlításképpen: ennek a gyógyszernek a napi terápiás dózisa 800 milligramm). Viszonylag gyakrabban jelent meg még a csapvízben az antidepresszáns lamotrigin, illetve a fájdalomcsillapítók közé tartozó lidokain és tramadol, de ezek az anyagok már csak minden harmadik-negyedik csapvízmintában fordultak elő". A kutatók nemzetközi elemzési standardok segítségével vizsgálták a kimutatott hatóanyagok humánegészségügyi kockázatait, de a gyógyszermaradványok még szinergikus hatás esetén sem jelentenek semmiféle kockázatot.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A beszámoló szerint a vizsgálat egyik legnagyobb érdekessége emellett az volt, hogy a gyakoribb, perzisztens - nem, vagy nehezen lebomló - anyagok koncentrációja általában csak a töredéke a parti szűrésű nyersvízben mért koncentrációknak, pedig a fővárosban és a várostérségben elfogyasztott parti szűrésű víz nagyobb részben mindössze fertőtlenítő klórozáson esik át, ami nincs hatással ezekre a gyógyszermolekulákra. A kutatók azt találták, hogy a gyógyszer-koncentrációk csökkenése függ a kúttól való távolságtól. Ennek a magyarázata az lehet, hogy az ivóvíz a nagy vízműtelepektől távolodva különféle típusú, anyagú és állapotú vízvezetékeken halad keresztül a megtett út során, és az egyes vízvezetékszakaszokra jellemző különböző mikrobiológiai és ásványi közeg együttesen okozhatja a gyógyszermaradványok koncentrációjának a csökkenését.

A mért gyógyszermaradvány-koncentrációkat és a jelentéktelen kockázatokat látva akár legyinthetnénk is, csakhogy a természetes vizeinket érő szennyezés egyre jelentősebb, és nagy kérdés, hogy mikor válik olyan szintűvé, ami már hatással lehet a teljes élelmiszerláncra, így akár az ivóvíz minőségére is - figyelmeztetett Kondor Attila Csaba, a kutatás vezetője. Mivel a földi vízkészlet nagysága állandó, ezért a folyamatos szennyezés következtében a perzisztens mikroszennyezők koncentrációja is növekedni fog. Emellett a kutató szerint ma még nem ismert, hogy a sokféle gyógyszermaradvány, valamint más toxikus, szerves és szervetlen vegyület egyidejű jelenléte hogyan hat egymásra, és ez miként érinti a természeti környezetünket, az élővilágot, végső soron az emberiséget. A kockázatok csökkentése érdekében a CSFK által elindított CLEAREADY projekt keretében a kutatók olyan új technológián dolgoznak, amely a korábbiaknál költséghatékonyabb módon képes a gyógyszerhatóanyagok eltávolítására, még nagyobb mennyiségű szennyezett víz esetén is, így csökkentve az ivóvízbázisok terhelését.


Forrás: MTI
2021. 04. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés