2024. Március 28. csütörtök
Azoknál a csecsemőknél, akiknek étrendjébe már kilenc hónapos koruk előtt bevezetik a halat, kisebb eséllyel alakul ki ekcéma – áll egy svéd tanulmányban.

Az allergiás betegségek, köztük az ekcéma is, egyre gyakrabban fordulnak elő a fejlett országokban, kialakulásukban az öröklött hajlam mellett szerepet játszanak a környezeti és étrendbeli tényezők is. Egy korábbi kutatás eredményei szerint azon kismamák babái, akik terhességük során sok almát és halat fogyasztanak, kisebb eséllyel betegszenek meg asztmában és allergiában.

hal, ekcéma, csecsemő

Egy svéd kutatásban 2003-ban, Nyugat-Svédországban született gyerekek szüleivel töltettek ki kérdőívet a gyerekek 6 hónapos és 1 éves korában. 1 éves korukra a csecsemők csaknem 21%-ánál fejlődött ki ekcéma, átlagosan 4 hónapos korban kezdődve. A legerősebb rizikófaktor a családban már előfordult ekcéma volt, különösen ha az anya és a testvérek is ekcémásak voltak.

Az olyan gyerekeknél azonban, akik 9 hónapos koruk előtt már kaptak halat, 25%-kal csökkent az ekcéma kialakulásának esélye. Ugyanezt találták olyan gyerekek esetén is, akik madarat tartottak otthon. A fogyasztott hal fajtája nem játszott szerepet, így megdőlt az a tézis, hogy az omega-3-zsírsavaknak közük lenne az ekcémához. Szintén semlegesnek bizonyult a szoptatás ténye, a tejtermékek fogyasztása és bundás háziállat tartása ebből a szempontból.

„Eddig nem javasoltuk a halfogyasztást azoknak a gyerekeknek, akiknek a családjában előfordult valamilyen allergiás betegség. Ám ez az új információ segít megszabadítani a szülőket ettől az aggodalomtól” - nyilatkozta Dr. Bernt Alm, a Göteborgi Egyetem Szilvia Királynő Gyermekkórházának orvosa. Dr. Alm azt javasolja, hogy fokozatosan vezessük be a halat a csecsemő étrendjébe a többi szilárd étellel együtt, körülbelül 5-6 hónapos korban.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés