2024. Április 19. péntek
Életmentő műtétre szorul a világ legkövérebb embere, a Kelet-Angliában élő Paul Mason, de egyelőre annak kitalálása is gondot okoz, hogy miként juttassák el otthonából az ország déli részén lévő kórházba.

A 48 éves Mason 444 kilogrammot nyom, és naponta 20 ezer kalóriát fogyaszt – éppen a nyolcszorosát a felnőtt férfiak 2500 kalóriás átlagának. Az étkezési szenvedélybetegséggel megvert ólomsúlyú páciens a The Sun – a legnagyobb brit bulvárlap – beszámolója szerint csak vacsorára három, családi méretű menüt fal fel, és az elmúlt nyolc évet jórészt ágyában töltötte, mivel önerejéből szinte mozdulni sem tud.

Csaknem fél tonnás súlya miatt azonban most már mások erejéből sem, így a brit állami egészségügyi szolgálatnak (NHS) komoly fejtörést okoz, hogy miként szállítsák el az otthonától 245 kilométerre lévő speciális egészségügyi központba, ahol a műtétet tervezik.

A lap ismertetése szerint még az is szóba került, hogy a brit királyi légierő egyik Chinook csapatszállító helikoptere vinné Masont a Kelet-Angliában lévő Ipswichből a dél-angliai Chichester kórházába, de a költségek miatt erről letettek. Most azt tervezik, hogy egy különlegesen kiképzett, éppen a túlsúlyos betegek szállítására alkalmassá tett, 5 tonnás mentővel viszik le a feneketlen gyomrú beteget az intézménybe.

A speciális műtéti beavatkozás célja a gyomor űrméretének szűkítése, annak érdekében, hogy a páciens ne tudjon annyit enni egyszerre, mint most. Mason már 2002-ben is kórházi kezelésre szorult. Akkor még „csak” 355 kilós volt, és mozgatásához villástargoncát használtak.

Előtte egy mexikói férfi, Manuel Uribe tartotta a súlyvilágrekordot 571 kilogrammal, de neki tavaly sikerült a felére lefogynia.


Forrás: MTI
2009. 10. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés