2024. Március 29. péntek
A szüleitől kapott tüdőlebenyek mentették meg egy 11 éves kínai kisfiú életét; az ázsiai országban ez volt az első élődonoros kétoldali tüdőátültetés.

A Sanghaji Tüdőkórház orvosai szerint Liu San állapota már annyit javult, hogy önállóan is képes lélegezni, egy hónap múlva pedig el is hagyhatja a kórházat.

élődonoros tüdőátültetés

A veleszületett tüdőrendellenességben szenvedő fiú légzőszervei tavaly november óta már csak részlegesen működtek. Az egyetlen esélye a szervátültetés volt, és a vizsgálatok szerint a szülők megfelelő donornak bizonyultak.

Az egy héttel korábban végrehajtott hétórás műtét során a 48 éves édesapa egyik jobboldali tüdőlebenyét, valamint a 47 éves édesanya egyik baloldali tüdőlebenyét távolították el, hogy beteg fiuknak adják.

Az emberi tüdő öt lebenyből áll, három a jobb oldalon és kettő a bal oldalon, ezért egy-egy tüdőlebeny eltávolítása a donorok életét sem veszélyezteti – magyarázta Kao Ven, a sanghaji klinika igazgatója. Hozzátette, hogy tüdőtranszplantációnál a legnagyobb kihívást a fertőzések jelentik, a kórház azonban ezek elkerülésére megfelelő óvintézkedésekkel rendelkezik.

A világ első élődonoros tüdőátültetését a Los Angeles-i gyermekkórházban végezték 1990-ben. A módszert azóta más nyugati országokkal és Japánnal is megismertették, 2007-ig világszerte mintegy 250 élődonoros tüdőátültetést hajtottak végre.


Forrás: MTI
2009. 02. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés