2024. Március 29. péntek
Mivel a kutatók kimutatták, hogy a gyomorszűkítő fogyókúrás műtétek megnövelhetik az öngyilkosság és az önkárosító magatartás kockázatát, az orvosok arra hívják fel a figyelmet, hogy a bariátriai műtéteken átesett betegeknek terápiára is szükségük van.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 1980. óta több mint kétszeresére nőtt az elhízás előfordulása. Mivel egyre többen híznak el, több és több beteg választja a fogyókúrás műtéteket, köztük a gyomorgyűrű beültetést és gyomor-bypass műtétet. A JAMA Surgery internetes kiadásában megjelent kanadai tanulmány szerzői nem tudtak pontos magyarázatot adni arra, miért ilyen magas az öngyilkosság gyakorisága, de úgy vélik, hogy az alkoholizmus megnövekedett kockázatával, vagy a műtétet követően kialakuló többlet-stresszel állhat összefüggésben. A kutatók azt is elmondták, hogy bár az öngyilkos tendencia és az öngyilkossági kísérletek gyakoribbak a bariátriai műtétek után, nem egyértelmű, hogy ezt a magatartást a műtét csökkentette vagy felerősítette.

A vizsgálat során 8815 olyan felnőtt esetében elemezték az önkárosító magatartás előfordulását, akik átestek ilyen műtéten. A betegek adatait három évvel a műtét előtt, és három évvel utána vizsgálták meg. Az utánkövetés során 111 beteg számolt be 158 önkárosítással kapcsolatos vészhelyzetről. Dr. Junaid Bhatti, a kanadai Sunnybrook Kutatóközpont munkatársa elmondta, hogy bár néhány beteg esetében korábban is bekövetkezett önkárosítással kapcsolatos vészhelyzet, az ilyen vészhelyzetek jelentős mértékben, körülbelül 50 százalékkal nőttek a műtét után. Szinte az összes ilyen esemény olyan betegekben következett be, akiknek előfordult a kórtörténetében mentális rendellenesség.

Ez a vizsgálat a legújabb azon kutatások sorában, amelyek azt mutatják, hogy a fogyókúrás műtéteken átesett betegek esetében az átlagosnál magasabb az öngyilkosság kockázata a beavatkozást követő években. A korábbi kutatásokból az derült ki, hogy a megnövekedett kockázat hátterében az állhat, hogy a fogyókúrás műtét alkoholizmus kialakulásához vezethet, mivel a betegekben a beavatkozás következtében megváltozik az alkohol anyagcseréje.

Az egyik elmélet szerint az alkohol elkerüli a gyomrot, és egyenesen a bélrendszerbe kerül, ahol gyorsan felszívódik, megnövelve az addikció valószínűségét. A másik elgondolás szerint az alkoholizmus magasabb kockázata az „addikció eltolódásával” magyarázható, ami azt jelenti, hogy ha a beteg nagy mennyiségű táplálék elfogyasztására irányuló késztetését megszüntetik, az más anyagoktól, például alkoholtól vagy drogoktól való függőséggé alakulhat át. A szakértők szerint ezen kívül a stressz és a szorongás szintje is megnőhet a műtét után, és a beavatkozás a neurohormonok szintjét is befolyásolhatja, azokét a molekulákét, amelyek előre jelezhetik a depresszió és az öngyilkos magatartás valószínűségét.


Forrás: Medipress
2015. 10. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés