2024. Március 29. péntek
Aki szereti a vörös és sötétkék gyümölcsöket, például az epret, málnát vagy áfonyát, amelyek sok antocianint tartalmaznak, annak ritkábban kell vérnyomáscsökkentő tablettát szednie, állapították meg brit kutatók.

A Kelet-angliai Egyetem kutatói Aedin Cassidy vezetésével arra voltak kíváncsiak, hogy melyek azok a gyümölcsök és zöldségek, amelyek gyakori evése csökkenti a vérnyomás emelkedésének esélyét. Ehhez két olyan, sok százezer emberre kiterjedésű tanulmány adatait elemezték, amely évtizedek óta zajlik az Egyesült Államokban.

gyümölcs, magas vérnyomás

Kiderült, hogy az antocianinokat tartalmazó, színes gyümölcsök bőséges, rendszeres fogyasztása esetén kisebb a vérnyomás emelkedésének kockázata. Ilyenek a vörös és a piros gyümölcsök, mint az eper és a málna, vagy a vérnarancs, illetve a sötétkékek, mint az áfonya és rokonai. A vizsgálatok szereplői közül azoknak, akik kiemelten szerették ezeket a gyümölcsöket, nyolc százalékkal kevesebbnek volt magas vérnyomása.

Az antocianin kedvező hatása különösen fiatalabb korban érvényesült. „Ez fontos, hiszen a helyes étkezéssel a betegség megelőzhető” – írta a munkacsoport vezetője az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban közölt tanulmányban.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés