2024. Április 16. kedd

Legalább egy méter távolságot kell tartani a mobiltelefonok és a kórházi ágyak, illetve berendezések között – derül ki a Critical Care c. folyóiratban megjelent holland tanulmányból.


Kimutatták ugyanis, hogy a második és harmadik generációs készülékek elektromágneses interferenciát okoznak, ami zavart kelthet a lélegeztetőgépek és szívritmus-szabályozó készülékek (pacemaker) működésében.

mobiltelefon kórház

Az Amszterdami Egyetem Akadémiai Központjának kutatói Dr. Erik van Lieshout vezetésével a GPRS- és az UMTS-rendszerek káros hatásait vizsgálták. Csaknem 50 elektromágneses interferenciát regisztráltak, melyeknek háromnegyede jelentős vagy veszélyes volt. Előfordult a lélegeztetőgép teljes leállása, majd újraindulása, az infúziós pumpák jelzés nélküli leállása, sőt, az ún. külső pacemakerek hibája is. A legtöbb zavart a második generációs készülékek GPRS-jele okozta (60%), míg a harmadik generációs UMTS-jel a problémák 13%-áért volt felelős.

A korai mobilok csak hangközvetítésre voltak alkalmasok, azonban az újabb típusok már internetcsatlakozásra és adatátvitelre is alkalmasak, ezért gyorsan elterjedtek, anélkül, hogy meggyőződtek volna biztonságosságukról. „Ha már nem küszöbölhető ki teljes egészében a kórházon belüli mobilhasználat, legalább az egy méteres biztonsági távolságot be kellene tartani” – mondta Dr. van Lieshout.


Forrás: Medipress
2007. 09. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés