2024. Április 18. csütörtök
A járás sebessége az általános egészségi állapot jelzője lehet idős korban – állítják francia kutatók, akik szerint a lassabban járó idősek háromszor nagyobb valószínűséggel halnak meg szívproblémák miatt, mint a gyorsléptűek.

Három francia város 3200 idős, 65 és 85 év közötti férfi és nő lakosának egészségét követték nyomon kutatók öt éven keresztül. A vizsgálat kezdetén, 1999-ben az önkéntesek járásának sebességét is megmérték: olyan gyorsan kellett végigmenniük egy folyosón, ahogyan csak bírtak.

járás, szívbetegség

Öt éve alatt 209 résztvevő halt meg: 99 rákban, 59 szívbetegségekben, 53 pedig fertőzések vagy egyéb ok miatt. A legkisebb – férfiaknál 5,5 kilométer/óra, nőknél 4,8 kilométer/óra alatti – sebességgel haladó, alsó harmadba tartozó csoportban a halálozási arány 44 százalékkal magasabbnak bizonyult, mint a másik két csoport átlaga. Körükben a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás pedig 2,9-szer volt magasabb, mint a gyorsabban járóknál.

A többi betegségtípusnál nem tapasztaltak a kutatók összefüggést a járás sebessége és a halálozási arány között – olvasható a British Medical Journal című szaklapban.


Forrás: MTI
2009. 11. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés