2024. Március 28. csütörtök
A legtöbben akkor nyúlnak egy-egy sütemény vagy csokiszelet után, ha kicsit besokalltak és elegük van. A szakértők szerint a kényelmi evés szempontjából leginkább kényes időszak a munkakezdés előtti vasárnap este.

A felnőtt lakosság közel fele (48 százalék) leggyakrabban vasárnap este hét és tíz között esik kísértésbe, hogy valamilyen ropogtatnivalót vagy süteményt tömjön magába. További 29 százalék saját bevallása szerint szintén vasárnap, a három és öt óra közti időszakban adja fel rövid időre gondosan összeállított diétás étrendjét egy kis nassolás kedvéért. A hétköznapok közül a hétfő az, amikor a legtöbb, zsírban és cukorban gazdag ételt fogyasztjuk. Egy 750 ember részvételével készült felmérés tanúsága szerint a túlevés a legtöbb esetben vacsora közben vagy közvetlenül vacsora után fordul elő. A túlevés ebben az esetben egy-egy étkezés után plusz két nassolnivaló elfogyasztását jelentette. A vizsgálatok szerint a munkahelyi problémákkal kapcsolatos túlevés esetében a résztvevők 65 százaléka nyúlt a süteményestál felé, ha épp rossz napja volt az irodában.

"A 'zsírórák' hatalmas gondot jelenthetnek a diétázóknak. Ezek azok az időszakok, amikor az emberek különösen hajlamosak engedni a kísértésnek és a nassolnivalóknak" - nyilatkozta a Forza nevű étrend-kiegészítőket gyártó cég képviselője, Lee Smith. A vizsgálati eredmények szerint a legtöbben vacsora közben eszik túl magukat (65 százalék). Ezt követi az uzsonna (22 százalék), az ebéd (16 százalék), valamint a reggeli (3 százalék). A kényelmi evők harmada (34 százalék) az étkezés befejeztével még további két adag nassolnivalót (chips, keksz, sütemény, csokoládé) töm magába. Minden ötödik megkérdezett azonban még ennél is több, három adag nasit fogyaszt el, 17 százalékuk viszont csak egy adag édességet engedélyez magának. 11 százalék 4-5 adag nassolnivalót tüntet el egy-egy étkezés után, 8 százalék pedig még ennél is többet.

Az étkezési szakértők szerint a kényelmi evés nagyrészt a kedélyállapot-ingadozásnak köszönhető. A legtöbben ugyanis munkahelyi problémáik elől menekülnek az evésbe. Úgy tűnik, az első étkezés kihagyása is növelheti a nassolás esélyét, mivel a most megkérdezettek 41 százaléka saját bevallása szerint az esetek nagy többségében nem reggelizik. A vizsgálatok szerint a reggelit kihagyók 36 százaléka éjszaka pótolja a reggeli ételmennyiséget. További gondot jelenthet, ha az irodai dolgozók az asztaluknál fogyasztják el az ebédet, mivel ez arra ösztönözheti őket, hogy később többet egyenek. "Fontos tisztában lenni vele, hogy mikor vagyunk a leginkább sebezhetőek a túlevés szempontjából, mivel így jobban oda tudunk figyelni étkezési szokásainkra" - összegezte Smith.

 


Forrás: Medipress
2013. 04. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés