2024. Március 28. csütörtök
A főként az indiai konyhában használt fűszerkeverék, a curry egyik alkotója, a kurkuma késlelteti a májkárosodást, illetve a májzsugort. A májvédő hatás a a benne lévő egyik hatóanyag gyulladásgátló tulajdonságának köszönhető.

Korábbi kutatások is jelezték már, hogy a curry és a kurkuma jellegzetes élénksárga színét adó vegyület, a kurkumin gyulladásgátló és antioxidáns tulajdonságokkal bír. Egyes tanulmányok arra is utaltak, hogy rákellenes hatása lehet, csökkenti a meglévő tumor méretét, illetve ritkábban alakul ki daganatos betegség azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak kurkumin tartalmú ételt.

kurkuma, kurkumin

A grazi orvosi egyetem kutatói Michael Trauner vezetésével két olyan állapotnál vizsgálták a kurkumin hatását, amelyben az epe tartós pangásával járó epeúti problémák, majd a májsejtek gyulladása miatt hosszú távon súlyos májkárosodás és májzsugor alakul ki.

Az egyik esetben az epevezeték meszesedéshez vezető gyulladásáról van szó, a másik állapot pedig az úgynevezett elsődleges epeúti hegesedés. Mindkét állapotot genetikai hiba vagy autoimmun betegség is elindíthatja, az epevezetékben gyulladás keletkezik, emiatt hegesedik, majd elzáródik.

A kutatók krónikus májgyulladásos egerektől származó szövet- és vérmintákat vizsgáltak. Az állatokat a kísérletben négy, illetve nyolc hétig kurkumint tartalmazó tápon tartották. Az elemzett minták összehasonlítása után megállapították, hogy a kurkumin jelentősen csökkentette az epevezeték elzáródását, mérsékelte a májsejtek károsodását azáltal, hogy beavatkozott a gyulladásos folyamatokba.


Forrás: MTI
2010. 03. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés