2024. Április 20. szombat
Egy tanulmány szerint rossz indok a liftet gyorsasága miatt előnyben részesíteni a lépcsőzéshez képest, mivel valójában több időbe telik a liftet használni. A lépcsőzés ráadásul hozzájárul az egészséghez és fogyni is segít.

Az egészségügyi szakemberek általában mindenkinek azt javasolják, hogy próbáljanak spontán testmozgást csempészni a hétköznapjaikba, például azzal, hogy távolabb parkolnak le az úti céljuktól, vagy lift helyett lépcsőznek. Dr. Thomas Wilson kanadai kutató szerint azonban az emberek többsége megszokásból azonnal a liftajtóhoz megy, és azt azzal indokolják, hogy sietniük kell.

lépcső, lift

Wilson és munkatársai négy orvost kértek fel a saskatooni Királyi Egyetemi Kórházban, hogy teszteljék elméletüket. Az orvosok 14 különböző utat tettek meg a lépcsőn, majd ugyanezeket az útvonalakat lifttel. Kiderült, hogy lépcsőzéssel sokkal gyorsabbak voltak, mint lifttel, és ezzel ezzel mindegyikük átlagosan 15 percet spórolt meg a teljes munkaidő alatt. A Canadian Medical Association Journal szaklapban megjelent tanulmány szerint a lépcső azért volt hatékonyabb, mert a liftre való várakozás ideje kiesett.

A kutatók úgy vélik, eredményeik valószínűleg más, hasonló méretű kórházakra is alkalmazhatók. Természetesen a megállapítások nem mindenkire érvényesek, egy irodai alkalmazott például sokkal kevesebbet közlekedik az emeletek között, és valószínűleg a liftnél is sokkal rövidebb ideig kell várakoznia, ezért nem biztos, hogy lépcsőzéssel több időt takaríthat meg. Wilson szerint azonban ettől függetlenül is érdemes a lépcsőt választani.

Dr. Philippe Meyer, a genfi Egyetemi Kórház kardiológusa szerint egy kisebb épületben valóban időt lehet megtakarítani a lépcsőzéssel, de ha valaki az Empire State Buildingben dolgozik, nem valószínű. Egy tavaly közzétett tanulmányban azonban Meyer arról számolt be, hogy amikor lépcsőzésre ösztönözte a kórház ülőmunkát végző alkalmazottait, 12 hét után a korábbi átlag 4,5 emelet helyett közel 21 emeletet lépcsőztek naponta, és ezzel a derékbőség, a testzsír, a vérnyomás és a rossz LDL-koleszterin szintjének enyhe csökkenése járt. Ehhez azonban Meyer szerint naponta körülbelül 20 emeletnyi lépcsőzés kellett, ezért a lépcsőzésen kívül valami más testmozgást is érdemes végezni.


Forrás: Medipress
2011. 12. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés