2024. Április 19. péntek
A hepatitis B-vírus által fertőzött személyeknél kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki a nyirokrendszerből kiinduló egyik rosszindulatú daganatféleség, az úgynevezett non-Hodgkin limfóma – derítették ki kutatók.

A májgyulladást kiváltó egyik kórokozóról, a hepatitis B-vírusról már korábban is ismert volt, hogy májrákot okoz. A tudósok némelyike azt is gyanította, hogy a limfóma kialakulásában is közrejátszik a vírus, ezt a sejtést igazolták vizsgálataik során az amerikai és dél-koreai tudósok.

hepatitis b, limfóma

Eric Engels, az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézetének tudósa Szun Ha Dzsivel, a szöuli Jonszei Egyetem kutatójával közösen hatszázezernél több személy adatait tanulmányozta Dél-Koreában, ahol az 1995-ös vakcinációs kampány előtt a hepatitis B-fertőzöttség általános volt.

A fertőzést 9 százalékánál, 53 ezer személynél mutatták ki. Tizennégy évvel később a non-Hodgkin limfómás betegek aránya a fertőzöttek között magasabb volt, mint a nem fertőzöttek között: az első csoportban százezer személyre 19,4 eset jutott, a másodikban 12,3.

A kutatók szerint meggyőződése szerint a hepatitis B mellett a C-vírus is növeli a limfóma kockázatát, azáltal, hogy „túlpörgeti” a fertőzést leküzdeni igyekvő immunrendszert, olvasható a The Lancet Oncology című szaklapban publikált tanulmányukban.

Az amerikai betegségellenőrzési és megelőzési központ (CDC) szerint a vírusos eredetű májgyulladás a májrák legfőbb kiváltó oka. A hepatitisz B-vírus évente 340 ezer új májrákos megbetegedést okoz, és 500 ezer-1,2 millió emberi életet követel.


Forrás: MTI
2010. 08. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés