2024. Március 29. péntek
Igaz, hogy a festéksejtekből kiinduló melanoma malignum a legismertebb és egyben a legagresszívebb bőrdaganat, azonban a rosszindulatú bőrdaganatoknak ezen kívül több típusa is létezik. Ezek azért is jelentenek veszélyt, mert könnyen összetéveszthetők apróbb sérülések nyomaival, vagy pigmentfoltokkal, így szűrővizsgálat nélkül felismerésükre már csak a szövődmények megjelenésekor kerül sor.

Nem pigmentált rosszindulatú bőrdaganatok veszélyes formái

A melanomáról sokat lehet hallani és olvasni is, egyre többen vannak, akik már azt is tudják, hogy nemcsak az anyajegyeiken tapasztalt elváltozások jelentenek veszélyt, hanem bárhol a bőrön megjelenhetnek daganatra utaló tünetek – számolt be tapasztalatairól dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrkő Központ orvosa. Amíg azonban egy észrevehetően megnőtt, esetleg kisebesedett vagy újonnan keletkezett anyajegy miatt rövid időn belül orvoshoz fordulnak a betegek, a kevésbé látványos, laikusok számára talán nem feltűnő elváltozások sokáig lappanghatnak. Pedig ezek az ártalmatlannak tűnő jelek is komoly kórképeket jelezhetnek.

 

Bazalióma

- élet során ismétlődően elszenvedett, nagydózisú UV sugárzás okozza, napnak kitett bőrterületen jelenik meg - lassan növekvő, kisebesedő gyöngyházfényű folt vagy növedék - gyakran nem gyógyuló „seb” formájában észlelik - ha kezeletlen marad, kifekélyesedhet és roncsolja a mélyebb szöveteket - kezelést követően kiújulhat - általában nem ad áttétet

Napfény okozta (aktinikus) keratózis

- rákmegelőző állapot, - élet során a hosszú ideig fennálló napártalom okozza - főként a napnak kitett testrészeken fordul elő - hajas fejbőr hajhiányos területein, füleken, orron, orcákon, dekoltázs területén, kézfejeken, felkarokon - érdes, durva felszínű, hámló vörös foltként jelentkezik, - kezeletlen esetben laphámrák alakulhat ki belől.

 

Laphámrák (spinalioma)

- aktinikus keratosisból fejlődhet ki - a melanomával szemben a kialakulásának kockázatát nem a leégés, hanem a rendszeresen napon eltöltött hosszú idő növeli meg, - főként a napnak kitett testrészeken fordul elő, - erősen hámló, gyulladtnak tűnő képződmény, nem gyógyuló seb látszatát kelti, mely kifekélyesedhet, váladékozhat. Felszínén vaskos pörk jelenhet meg, felszíne vérzékennyé válhat. - immungyenge állapotban gyakori - belső szervekbe áttétet adhat

Biztonságot csak az évente elvégzett szűrővizsgálat ad

Ma már senkinek sem kell találgatnia, hogy a bőrén tapasztalt elváltozás ártalmatlan tünet, vagy esetleg valamilyen komoly betegséget jelez. Évente egyszer mindenkinek érdemes anyajegy szűrésen részt venni, ahol a szakember a teljes testfelületet átvizsgálja. A teljes testtérképes anyajegyszűrés kettős biztonságot nyújt: a vizsgálatot végző orvos munkáját egy olyan szoftver is segíti, amely képes az újonnan megjelenő elváltozásokat jelezni a korábbi dokumentált állapothoz képest. Az anyajegyek vizsgálatában tapasztalt szakember így a teljes testfelületet tudja átvizsgálni, a gyanús elváltozásokról pedig egyesével video-dermatoszkópos képet készíteni, ami lehetővé teszi az egyes léziók részletes összehasonlítását a kontrollvizsgálatok során. A rendszeresen elvégzett szűrővizsgálat azért fontos, mert ha az elváltozásokat korai stádiumban felismerik, eltávolításuk után nagyobb eséllyel érhető el teljes gyógyulás.


Forrás: Anyajegyszűrő Központ www.anyajegyszurokozpont.hu

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés