2024. Március 28. csütörtök
Velünk együtt dolgozó kollégáink lelassíthatnak minket, bár valószínű ennek sem mi, sem ők nincsenek tudatában. Ha tehát az ember egyedül dolgozik, eredményesebben halad – állítja egy új tanulmány.

Dr. Tim Welsh, a Calgary Egyetem Kineziológia Karának kutatója szerint már az is elég lehet ahhoz, hogy lassuljon az ember teljesítménye a munkahelyén, ha látóterében valaki valami más munkát végez.

„Képzeljük el azt a szituációt, hogy állunk egy szerelőszalag mellett és dolgozunk, a velünk szemben lévő munkatársunk pedig valami más feladatot csinál. Ennek a helyzetnek az lesz az eredménye, hogy lelassulunk, függetlenül attól, hogy a velünk szemben álló embernek milyen a teljesítménye. Ennek oka egy önkéntelen belső értelmező mechanizmus, mely erős összeköttetésben van a központi idegrendszerünkkel. Ha látunk valakit, miközben valamilyen feladatot végez, automatikusan elképzeljük magunkat, amint azt a feladatot csináljuk. Ez a viselkedés az ún. tükörneuron-rendszerünk része."

munka munkahelyi teljesítmény hatékonyság tükörneuron-rendszer

Welsh kísérletében három szituációt használt fel: az első esetben a kutatásban résztvevő egyén egyedül végzett egy feladatot a számítógépén, ezután egy partnerrel együtt csináltak más, de egymással összefüggő feladatot, a harmadik esetben pedig a kísérleti alany újra egyedül dolgozott, de előtte közölték vele, hogy a partnere a másik szobában folytatja a munkát.

„Amikor az egyén ténylegesen látta, ahogy partnere végzi a saját feladatát, az ő teljesítménye lassult, mert partnerének teljesítménye hátrányosan befolyásolta őt. Mikor a partner elhagyta a szobát, és az egyén csak a partner munkájának eredményét látta, nem magát a munkavégzés folyamatát, a lelassító hatás nem volt megfigyelhető többé, és a teljesítménye javult. Hisszük, hogy ez azért van így, mert amikor az egyén újra egyedül maradt munkájával, többé nem képezte le, nem mintázta le magában partnere tevékenységét, annak ellenére sem, hogy annak eredményeit láthatta.” – részletezte Welsh.

A kutató szerint eredményei felhasználhatóak lehetnének ipari munkahelyek berendezésénél is. „Egy olyan munkahelyen, ahol a feladat végzése közben a gyorsaság és a pontosság fontos szerepet játszik, érdemes átgondolni, hogy kik dolgozzanak egyedül, és kik olyanokkal, akik nagyon hasonló feladatot végeznek. Így ki lehetne kerülni, hogy a dolgozók egymás tevékenységét önkéntelenül is lemodellezzék magukban, valamint növelni lehetne a gyorsaságot, és valószínűleg a pontosságot is.”


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés