Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Cukorbetegségtől véd a sok tea és kávé

Lényegesen csökken a cukorbetegség kialakulásának kockázata azoknál, akik sok kávét és teát isznak, akár koffeinmentes változatban – közölték ausztrál kutatók.

Rachel Huxley, a Sydneyi Egyetem munkatársa összesen 450 ezer emberre kiterjedt, 18 korábbi vizsgálat eredményeit elemezte. Megállapította, hogy azoknál az embereknél, akik naponta három-négy kávét vagy teát fogyasztottak, 25 százalékkal kisebb volt a kettes típusú, felnőttkorinak is nevezett cukorbetegség megjelenésének valószínűsége, mint azoknál, akik egyáltalán nem vagy csak keveset teáztak, kávéztak.

A metaelemzésbe vont tanulmányok nem tértek ki arra, hogy a vizsgálatban részt vevő emberek milyen egyéb italokat és ételeket fogyasztottak, így az okokat nem tudta megállapítani Huxley kutatócsoportja. Feltételezik, hogy az italok antioxidáns összetevői járulnak hozzá az előnyös hatáshoz, mert védik a sejteket a károsodástól.

Az eredményeket az Archives of Internal Medicine című szaklapban publikálták.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/kave-tea-cukorbetegseg