2024. Március 28. csütörtök
Túlsúly betegségek miatt -  Felismerés és kezelés

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az elhízás hátterében betegség is állhat, így a fogyáshoz először azt kell kezeltetni!


Közeledik a karácsony, és az ünnepekkel ilyenkor együtt járó túlevés is. Ez szinte megszokott jelenség, ahogyan az is, hogy a szilveszteri rendezvényre készülődve az ember észreveszi, hogy bizony olyan hurkák vannak rajta, amiket nem szívesen mutogatna. Azonban a hízás nem csak a túl sok étel következménye lehet. Dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája rámutat, hogy egyebek mellett a pajzsmirigybetegségek, és az inzulin rezisztencia is közrejátszhat a túlsúlyban!

Fogyókúra orvos

Túlsúly betegségek miatt

Önnel is előfordul, évről – évre, hogy szilveszterkor megfogadja, hogy 5-10, vagy több kilótól megszabadul jövőre, majd a következő év zárásánál vagy nem történik változás, vagy esetleg nagyobb a túlsúly, mint előzőleg? Természetesen a túl sokat evés, az egészségtelen táplálkozás, és a mozgáshiány erősen hozzájárulnak az elhízáshoz. Ha azonban rendszeresen sportol, az étkezésre is figyel, és mégis túlsúlyos, akkor betegség is állhat a súlyfelesleg mögött.

A nem megfelelő táplálkozás, és a sok cukros étel, valamint a mozgáshiány tehát elhízást okoz. Ha változtat, azonban még nem jelenti azt, hogy minden zökkenőmentesen megy majd. A nem megfelelő életmód ugyanis inzulinrezisztenciát is okozhat.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az IR lényegében a cukorbetegség előszobája. A test minden egyes sejtje cukorral működik, a cukorból állítja elő a szükséges energiát. Ahhoz, hogy a vérből a glükóz bejusson a sejtekbe, inzulin jelenléte szükséges. A hasnyálmirigy termelte anyag, az inzulin szintje a túl sok cukor hatására megnő, ami terhelést jelent a szervnek. Ezzel alapesetben nincs gond, amíg a cukorbevitel csak ritkán olyan nagy, hogy erőteljes kiugrást okozzon, vagy amíg nem tartósan sok az inzulin a vérben. A nem megfelelő táplálkozás hatására az inzulin szintje tartósan magas lesz, ami a hasnyálmirigy kifáradását okozza. Ennek hatására a cukor felvétele romlik, és a helyzet könnyen fordulhat 2-es típusú cukorbetegségbe. Az IR tünetei között a meddőség, a száraz bőr, a menstruációs zavarok, és a gyakori gombás fertőzések mellett a hasi hízás is jelen van, mondja el dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája. Pajzsmirigy problémák esetében az egyik vezető tünet a túlzott fogyás, esetleg a hízás. A pajzsmirigy szerepe a szervezetben a pajzsmirigy hormonok előállítása, melyek hatással vannak többek között az anyagcserére, a szexuális és az agyi működésre, vagy éppen a növekedésre.

A pajzsmirigy hormonok termeléséhez jód szükséges, ami hazánkban nem is olyan könnyen elérhető anyag. Természetes esetben a táplálékkal be lehet vinni a megfelelő mennyiségű jódot, ám hazánk jódhiányos területnek számít, így gyakoriak lehetnek a pajzsmirigy betegségek is. Ha a szerv nem tud megfelelő mennyiségben hormont előállítani, vagyis amennyiben alulműködik, úgy a tünetek között az álmosság, a hangulatingadozások, az emésztési problémák, a haj és bőrgondok mellett a hízás és a depresszió is jelen van.

Felismerés és kezelés

 

Mind az IR, mind pedig a pajzsmirigy probléma vérvétellel, esetleg szükséges más vizsgálatokkal mutatható ki. Meglétük esetén a betegnek mindenképpen életmódváltozás javasolt, önmagában azonban ez még nem oldja meg a problémát. A hormonális eltolódások és az inzulinszint sokszor gyógyszeres kezelésre is szorul, amihez elengedhetetlen a szakorvos segítsége, aki a vérvételi és más vizsgálati adatokat értékelve beállítja a megfelelő gyógyszeradagot, amit sajnos akár élete végéig is szednie kell a betegnek.


Forrás: Budai Endokrinközpont

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés