2024. Március 29. péntek

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


A barátom szeret női fehérneműt viselni

Tisztelt Doktor Úr!

Barátom 24 éves, lassan 5 éve alkotunk egy párt, s ma egy meglepő vallomást tett: gyermekkora óta titokban szeret női ruhákba bújni, főleg selymes anyagokba, női bugyi, melltartó, harisnya, stb.  Már 13 évesen rajtakapták a szülei, de ma bevallotta, hogy ha nem vagyok itthon, akkor az én ruháimat is szívesen felpróbálja. Ez az egész "késztetés" addig tart nála, amíg el nem élvez, utána viszont lelkiismeretfurdalása van, mert nem tartja normális dolognak.

Először jót nevettem rajta, de utána láttam, hogy ez valósan problémát okoz számára, s ha jobban belegondolok számomra sem annyira vicces. Elmondása szerint nem vonzódik a férfiakhoz, teljes mértékben nőpárti.

Ma délután pár fórumon utánanéztem hasonló eseteknek és legnagyobb meglepetésemre nem is annyira ritka dolognak tűnik. De őszintén szólva eléggé beteges képeket is találtam köztük, mások pedig azt írták, hogy miután megosztották titkukat párjukkal, társuk támogatta ebben őket, sőt, nekik párjuk veszi a női bugyikat, tangákat.

Mire vezethető vissza ez az egész? Beteges dolog, gyermekkori lelki sérülés, vagy valójában a saját neméhez vonzódik, csak magának sem meri bevallani? Nekem is támogatnom kellene őt ebben, hogy kibéküljön önmagával? Csakhogy ez számomra kicsit visszataszító, nem tudok rá így igazi férfiként tekinteni, s attól tartok ez kihatással lenne a kapcsolatunkra is...

Bella6



Kedves Kérdező, valóban elég gyakori ez a jelenség. Az ilyen esetekben a kérdés, hogy milyen az illető nemi identitása, milyen irányultságú a szexuális vonzódása, illetve milyen mértékben szorítja háttérbe az egyéb szexuális viselkedéseket. A nemi identitásról ma már tudjuk, hogy nem két végletről van szó, mindenkiben keverednek a nőies, illetve a férfias vonások. Hasonlóan ahhoz, hogy nem mindenki 178 cm magas, hanem egy tartományban van az a testmagasság, amit normálisnak tartunk. Van, aki a benne lévő nőt "öltözteti föl" női ruhában, mintegy sűrítve éli ki a nőiességét. Ezeknél az embereknél ez a jelenség "szigetszerűen" működik, két "átöltözés" között minden probléma nélkül élik az életüket, a következő "átöltözésig" nem foglalkoznak az egésszel. Az ilyen esetekben valóban csak az a kérdés, hogy ha a dolog kiderül mennyire képes elfogadni ezt a magatartást a környezet, főleg a partner.

Van, akinél valamilyen mértékű nemi elbizonytalanodás, identitászavar áll a háttérben, ez már okozhat személyes lélektani és partnerkapcsolati problémákat is. A szexuális irányultság is hasonlóan működik az ilyen esetekben, lehet az illető kizárólagosan heteroszexuális is. Előfordulhat biszexualitás és homoszexualitás is – de ebben nem különböznek a transzvesztiták a "többiektől".

Végül kérdés, hogy milyen mértékben uralkodik el a transzvesztita magatartás a személy szexuális életén, az életén egyáltalán. A fentebb említett "szigetszerű" esetek nagy részében a dolog stabilan "sziget" marad, kisebb-nagyobb hullámzástól eltekintve nem terjed ki sem térben, sem időben. Előfordul az is, hogy egyre jobban terjeszkedik, egyre gyakoribbá válnak az átöltözések, lassan háttérbe szorul a partnerrel folytatott szex, a személy egyre inkább csak átöltözik és maszturbál... Végül az is előfordul, hogy térben is terjeszkedik a dolog – a személy először este, néptelenebb helyeken a lakásán kívül is megjelenik átöltözve, majd egyre "merészebbé" válik, olyan helyeken is mutatkozni kezd, ahol egyre nagyobb a lebukás veszélye. Az is előfordul, hogy megpróbálkozik az öltözetével ellenkező neműek elcsábításával - ha ez sikerül, gyakran már nem tud szabadulni a helyzetből, a becsapott elcsábított agresszívan reagál. (A transzvesztiták döntő többsége férfi.)

A leírtak alapján egyértelműen nem dönthető el, hogy mi a helyzet a partnerével. Annak alapján, hogy 13 éves korában már "lebukott" Ön viszont 5 év alatt nem észlelt semmi "gyanúsat" inkább arra következtetek, hogy inkább a "szigetszerű" csoportba tartozik, de legalább is kontroll alatt tudja tartani a dolgot.

Ha nem tudják megbeszélni, feldolgozni a dolgot, javasolom, hogy keressenek föl szakembert egy-két tanácsadó alkalom erejéig.

 

Vásároljon a Vital EgészségPlázában! >>

Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés