2024. Március 29. péntek
A szívműködés egy új gyógyszerrel történő lassítása jelentősen csökkentheti bizonyos szívbetegségek kockázatát – jelentette be egy nemzetközi kutatócsoport az Európai Szívgyógyász Társaság kongresszusán. Egy másik tanulmány a magas vérnyomásban szenvedők számára jelent reményt.

Egy híres élettanász évekkel ezelőtt nagy sikert aratott azzal a tanulmánnyal, amelyben kimutatta: az élőlények életkilátásai attól függnek, milyen gyorsan ver a szívük. Az apró madarak, melyeknek szíve négyjegyű számnak megfelelően dobog, arányosan rövidebb ideig élnek, mint azok a hatalmas teknőcök, amelyeknek a szíve csak néhányszor húzódik össze percenként.

sztetoszkóp és kardiogram, szívműködés, szívbetegség

A kutató azt is bizonyította, hogy ebben a sorban csak az emberi faj a kivétel, de bizonyos betegségek esetén azért vannak ilyen összefüggések.

Az Európai Szívgyógyász Társaság Münchenben zajló kongresszusán a legújabb gyógyszervizsgálati és műtéti eredményeket ismertető ülésszakon a nemzetközi munkacsoport vezetője, Kim Fox angol professzor ismertette annak a vizsgálatnak az eredményeit, mely a szívműködést lassító ivabradin hatását tanulmányozta négy földrész 33 országának önként jelentkező betegein.

Bizonyos szívbetegségekben szenvedők rosszulléteinek kockázata lényegesen nagyobb, ha szívműködésük felgyorsul. Ha az ilyen betegeknek a pulzusszámát ivabradin kezeléssel percenként 70 szívösszehúzódásra lassították, a szívinfarktus kockázata 36%-kal csökkent és 30%-kal ritkábban szorultak szívműtétre – állapították meg a szakemberek.

A tanácskozáson egy kanadai kutatók vezette munkacsoport óriási érdeklődés mellett ismertette a TRANSCEND tanulmány eredményeit. Mintegy 6000 olyan beteg kapott magas vérnyomás kezelésére telmisartan hatóanyagú tablettát, aki egy általánosan alkalmazott másik készítményt mellékhatás miatt nem szedhetett.

A telmisartannal kezelt betegek között ritkábban fordult elő szívroham vagy szélütés, kevesebb volt a szívhalál is, és a hatástalan tablettához képest a szívpanaszok miatti kórházi felvétel is csökkentett.


Forrás: MTI
2008. 09. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés