2024. Március 28. csütörtök
1 . oldal
Az anyák terhesség előtti és alatti testsúlyáról már sok vonatkozásban bebizonyosodott, hogy befolyással van a születendő gyermek egészségére. Egy nemrégiben megjelent vizsgálat szerint az anyák súlya hatással van lányaik évtizedekkel későbbi túlsúlyára.

Minél többet nyomott az anya a terhesség előtt, annál valószínűbb volt, hogy később a lánya is elhízik – állapította meg több mint 24 ezer anya-lánya páros testsúly-adatainak elemzése és az anyák visszaemlékezései Dr. Alison Stuebe, az Észak-Karolinai Egyetem szülész-nőgyógyász docense.

terhesség, testsúly, elhízás

A vizsgálatban részt vevő lányok testsúlyát először 1989-ben, 18 éves korukban, majd 2001-ben mérték fel. Ekkor kérdezték ki az anyjukat a terhesség előtti testsúlyukról, a terhesség alatt felszedett súlyról, valamint a lányuk születési súlyáról.

Kiderült, hogy a terhesség alatt felszedett súlytöbblet is mérvadó: azon anyák lányainál volt legkisebb az elhízás kockázata, akik csak 6,5-8,5 kg-ot szedtek fel a terhesség során. Azok a lányok viszont, akik anyja több mint 18 kg-ot hízott terhesség alatt, kétszer akkora eséllyel lettek túlsúlyosak 18 éves korukban vagy később.

A nagy hízás mellett azonban a túl kevés súlygyarapodás is problémásnak bizonyult: szintén növelte az elhízás kockázatát a lányokban. Ahol az anyák kevesebb, mint 4,5 kg-ot híztak a terhesség alatt, 18 éves korra 1,5-szeresére, a későbbi életkorokra nézve 1,3-szeresére nőtt az elhízás kockázata.

”Az lenne kívánatos, ha a nők a terhesség előtt normál súlyt érnének el, és terhesség alatt mérsékelt súlygyarapodásra tennének szert, hiszen ezzel a következő két generációra lehetünk kedvező hatással” – mondta Stuebe.


Forrás: Medipress
2009. 07. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés