2024. Március 28. csütörtök
Az anya túlsúlyossága önmagában is növeli az esélyt arra, hogy gyermeke nagy súllyal szülessen, ami mindkettejük számára kockázatot jelent – állapították meg amerikai kutatók.

A túlsúly és a terhességi szövődmények kapcsolata eddig is ismert volt, azt azonban nem tudták szétválasztani, hogy az esetekért mennyiben felelős önmagában a túlsúly, illetve a terhességi cukorbetegség – írja Boyd E. Metzger kollégáival a British Journal of Obstetrics and Gynecology című szaklapban megjelent tanulmányukban.

terhesség

Statisztikai elemzésük egy alapjául kilenc ország15 orvosi központjában rögzített több mint 23ezer nő egészségügyi adata szolgált. A kismamák magasságának és testsúlyának rögzítése mellett mindannyian részt vettek cukorterheléses vizsgálaton, amellyel kimutatható a terhességi cukorbetegségre való hajlam.

A leginkább elhízott, 42-nél nagyobb testtömegindexű (BMI-jű) nőknél háromszor nagyobb volt a kockázata annak, hogy újszülöttjük túl nagy súllyal jön világra, mint a legvékonyabb, 22,6-nél kisebb testtömegindexű nőknél.

(A testtömegindex, azaz BMI a kilogrammban mért testtömeg és a méterben kifejezett magasság négyzetének hányadosa. Kalkulátorunk segítségével Ön is megtudhatja a saját BMI-jét.)

A legelhízottabb nőknél kétszeres volt a császármetszés és 14-szeres a terhességi toxémia (preeclampsia; egy potenciálisan halálos szövődmény) valószínűsége, ám a koraszülés kockázata csak fele volt a legkisebb testtömegindexű kismamákhoz képest.


Forrás: MTI
2010. 02. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés