válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol

Az áldozat szerepében
Évának hívnak. 25 éves vagyok. Az életemben egy hatalmas probléma halom van, amivel úgy érzem, nem tudok egyedül megküzdeni. Megpróbálom a lehető legtömörebben megfogalmazni a gondolataimat. A családomban kicsi korom óta az édesapámmal van a legjobb kapcsolatom, az édesanyám talán az egyetlen ember az életemben, akivel 2 perc sem kell, hogy összevesszek, holott türelmes embernek ismernek. Sajnos erre van precedens, ami hatással van rám mindig és az életemre is.
Másik dolog, sajnos 13 éves koromban, majdnem megerőszakoltak. Én elordítottam magam és így elengedett az a férfi. Viszont hazaérkezésem után mivel nem akartam bajt, nem jelentettük fel. Nem tudom, hogy ennek hatására-e vagy sem, de úgy érzem, hogy képtelen vagyok teljes értékű életet élni. Nem vagyok képes elfogadni mások segítségét, első reakcióra, konkrétan ez azt jelenti, hogy nem fogadok el felajánláskor egy olyan apró segítséget sem, hogy: lesegítsenek a vonaton való leszálláskor. Most már ezeket próbálom tudatosan kontrollálni, de lehet, hogy van olyan helyzet, amit nem veszek észre és egyből elutasítok. Állandó félelmem van mindentől: becsapnak, rossz dolog történik velem. Nem sikerült egyetlen olyan kapcsolatot sem az életemben megélnem, ami szerintem normális egy ember életében. Egész életemben az áldozat szerepét éltem át és képtelen vagyok ebből kiszabadulni. A szüzességemet 22 évesen egy olyan emberrel veszítettem el, aki iránt nem éreztem semmit. Ő viszont szerelmes volt és elhalmozott mindennel. Utána is voltam vele, próbáljuk meg alapon, de nem tudtam megszeretni őt. Persze érzelmileg csapongtam és hiába mondtam: Nem, nem, nem, mintha a falnak mondtam volna.. Aztán bekerült az életembe egy nagyon nagy szerelem. Ennek az embernek az életében az első volt a karrierje, folyton úton volt valamerre, és mivel hegymászó, így búcsúzott el tőlem néha: - Majd ha látsz a híradóban, akkor tudod, hogy nem jövök vissza. Volt mikor 6 hónapig nem láttam, de én a kútba ugrottam volna érte gondolkodás nélkül. Aztán, aki az „első” volt az életemben, az egyszer megelégelte és elment. Persze, hogy bizonytalannak éreztem, így próbáltam más emberekkel kapcsolatot teremteni, úgy hogy fel sem fogtam, hogy mit csinálok. Mégis amikor láttam, akkor pedig minden rózsákban úszott egy darabig. Aztán felfogtam, hogy ez így nem működik számomra. 24 éves lettem, úgy gondoltam: Én komoly kapcsolatot akarok végre, egy embert, aki mindig mellettem van, lassan családot… Mire ezeket a gondolatokat tudtam közölni vele, (mivel nem volt itthon) megismerkedtem egy másik férfival, akibe szinte azonnal beleszerettem. Persze abba, hogy az első nagyon nagy szerelem végleg kilépett az életemből majdnem belehaltam. Azzal, akivel közben megismerkedtem közöltem, hogy várnia kell rám. Annyira féltem, hogy elveszítem. Természetesen mintha semmit nem mondtam volna. Ő úgy értelmezte, hogy megcsalom őt. Az egyik barátja segített nekem, hogy mégis visszaszerezhessem őt, de ezért persze pénzbeli áldozatokba vertem magam, a józanság teljes hiányával. A szüleim nem akarták, hogy megadjam ezt a pénzt, mert persze hivatalos megállapodás történt papíron. Felvettem egy hitelt, hogy megadjam a tartozást. Most a jelenlegi munkahelyemről emiatt kirúgtak, hiszen ez napokon át történő teljes feszültséggel járt és a munkámra sem tudtam figyelni. Most munkát keresek, a környezetem teljesen hülyének tart, beleértve a családomat, a munkahelyemet és persze akiknek tartoztam, a szerelmem, teljesen tisztességtelennek tartanak, mert a szüleim, a cég és annak ügyvédje is azt mondta, hogy ne fizessek, menjek ügyvédhez. A szerelmemnek a munkahelye és a lakása függött ettől a hiteltől. Tudni kell, hogy nekem az első munkahelyem volt. Három hónap után már hitelhez folyamodtam, amit nem kaptam meg, és csak az idegrendszeremet húzták mindkét oldalról, a szüleim és munkahelyem és a szerelmem oldaláról is. Majd hat hónap után mikor már úgy éreztem meghalok, megkaptam a hitelt, viszont elvesztettem a családom bizalmát a munkahelyemet, és még a szerelmemmel való kapcsolatom is egy nagy kérdőjel, ahol a mínusz még mindig az én oldalam van.
Egyszerűen úgy érzem, mivel nincs senkihez kötődésem, ami segítséget adna, ezért az udvarlóim az egyetlenek, akiktől segítséget tudok várni. A családomtól nem, a szerelmemtől és a barátaitól szintén nem. Mivel az állásom az időmet teljesen elvette, mert rengeteget dolgoztam, így a barátaimra nem volt időm. Teljesen egyedül érzem magam. Rengetegszer mondtam már hogy a 20. emeletről biztosan vége ennek az egésznek, de erre nem visz rá a lélek.
Persze legutóbb sikerült megint látnom azt az embert, aki annak idején 13 évesen ezt tette velem és újra éreztem azt az érzést, azt a kéjelgő vágyat. Persze ezt észrevették valahogy rajtam és az a gusztustalan mosoly volt az arcán, meg a kollegájának is. Ezt az első élményt át lehet valahogy írni az emberben? Szeretném végre rendbe hozni az életemet és egyedül nem megy, úgy érzem. Felőrlődtem, oltalomra és védelemre vágyom, arra hogy az a borzalmas emlék ne legyen a tudatomban, ha bárkit férfinek tekintenék és ne féljek mindentől. Képes legyek visszakapni az életösztönömet, és vészhelyzetekre is tudjak reagálni. Erőteljes egyéniségem pozitív oldalát ki tudjam használni az életem minden területén. Ne sodródjak az élettel tovább.
Dr. Vizi János