2024. December 22. vasárnap
Három hazai egyetemen indul el márciustól a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének térítésmentes, szakmai programja, amely az energia-egyensúlyon alapuló, egészséges táplálkozást és életmódot hivatott népszerűsíteni a hallgatók között.

Az öt szemeszterre tervezett, átfogó program dietetikus szakemberek egyetemi előadásaiból és ingyenes, személyes szaktanácsadásból áll majd. 2015 végére több ezer felsőoktatásban tanuló diák elérése a cél, hogy ezek az ismeretek már szervesen beépüljenek az önálló életükbe. A túlsúly és elhízás világjelenség, és ez alól a hazai felnőtt lakosság sem kivétel. Az OÉTI égisze alatt 2009 őszén készült felmérés szerint a magyar felnőtt lakosság közel kétharmada, egész pontosan 62%-a túlsúlyos volt vagy elhízott, amelynek mértéke az életkor előrehaladtával tovább növekszik. A testtömeg megtartásának az alapja az energia-egyensúly, vagyis az ételekkel, italokkal elfogyasztott és a mozgással felhasznált energia-mennyiség közötti harmónia. Fontos, hogy ennek a jelentősége beépüljön a fiatalok szemléletébe, mert az életmód és a táplálkozási szokások jórészt gyerek- és fiatal felnőttkorban alakulnak ki. Ebből a szempontból az egyik legfontosabb életszakasz éppen az egyetemista kor, amikor a fiatalok zöme elkerül otthonról, és lassan önálló életvitelre tér át. Természetesen nem mindegy, hogy milyenre, mert ez nemcsak a későbbi életvezetési szokásaikra, hanem az életkilátásaikra is kihat.

Ehhez járulnak hozzá, az erre a korosztályra jellemző életkori sajátosságok pl. gyakori éjszakázás, főként a vizsgaidőszakokban kevés mozgás és gyakran a körülményekből adódóan kisebb odafigyelés a táplálkozásra. Viszont körükben is rengeteg tévhit kering a táplálkozással kapcsolatban, gondoljunk csak egy-egy divatos „csodadiéta” rohamos térhódításáraA fentieket is figyelembe véve döntött úgy a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, hogy átfogó szakmai programmal keres fel három hazai egyetemet, a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karát, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumát és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karát. Az előadásokat és a tanácsadást bármilyen szakos hallgató látogathatja, de az egyetemválasztásban szerepe volt annak is, hogy ezeken a fakultásokon olyan szakembereket is képeznek, akik később hivatásuk során is szoros kapcsolatban lesznek a táplálkozástudománnyal.

A márciustól induló E3 – Energia-egyensúly Egészségprogram Egyetemistáknak szabadon látogatható előadássorozattal és ingyenes, személyre szabott szaktanácsadással kívánja elérni az érdeklődő hallgatókat. „Szakmai szervezetünk a hosszú távú program keretén belül nem pusztán adatokon alapuló helyzetképet kíván kapni az egyetemistákról, hanem a megelőzés jelentőségére próbálja felhívni a fiatalok figyelmét, amelyben a táplálkozásnak kiemelt szerepe van” – mondta Kubányi Jolán, a Szövetség elnöke. Az öt szemeszteren átívelő programban az MDOSZ szakértői 40-50 előadást és több mint 600 szaktanácsadást kínálnak a diákoknak. Noha a programnak nem célja a szűrés, természetesen felhívják a hallgatók figyelmét arra, ha további szakorvosi ellátásra vagy kivizsgálásra van szükség. A Szövetség mindezt a Coca-Cola Alapítványtól nyert pályázati pénzből valósítja meg.Az előadások témái a szakmai alapokon túl rugalmasan igazodnak a hallgatók igényeihez. A helyes táplálkozási alapismereteken kívül szó esik az energia-egyensúlyról, azaz a bevitt és elégetett kalória egyensúlyának fontosságáról, a sporttáplálkozásról, de a divatos fogyókúrák élettani hatásairól is beszélnek majd a dietetikus szakértők. Mind az előadáson résztvevők, mind pedig a személyes tanácsadást igénybevevők esetében rögzítik a hallgatók táplálkozási szokásait, valamint az ezzel összefüggésbe hozható alapadatait, mint pl. a testtömeg, BMI, testösszetétel, természetesen a személyiségi jogok betartása mellett. A három éves időszak végére kb. 4500 egyetemista étkezési szokásairól és tápláltsági állapotáról állnak majd rendelkezésre adatok, amelyek feltehetően kortársaik egészségi állapotáról és táplálkozási szokásairól is képet adnak, illetve az alapját képezhetik további felméréseknek.


Forrás: MDOSZ
2013. 02. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés