2024. December 18. szerda

A mammográfiánál sokkal hatékonyabban lehet kiszűrni már korai stádiumban az agresszív emlőrákokat az MRI segítségével - állítja egy kutatás. A röntgen-alapú mammográfia segítségével csupán az esetek 52%-ában sikerül az ilyen típusú daganatok korai jeleit észrevenni, a Bonni Egyetem munkatársai szerint azonban MRI segítségével az eltérések 92%-át diagnosztizálhatják.

 


Az MRI-t (mágneses rezonanciás képalkotó eljárás) általában az agy feltérképezésére használják, az emlő elváltozásaival kapcsolatban csak ritkán veszik igénybe, akkor is inkább csak a hagyományos képalkotó eljárások ellenőrzésére. A német kutatók az emlőrákok esetében az MRI gyakoribb használatára buzdítanak, szerintük ugyanis ezáltal nagyobb arányban válhat lehetségessé e daganatok sikeres gyógyítása.

MRI mammográfia emlőrák

A bonni kutatók vizsgálata nagyon korai stádiumban lévő, a tejcsatornákat érintő emlőrákra fókuszált, és 7300 nő esetét figyelembe véve az derült ki, hogy az MRI sokkal hatásosabb a betegség felfedezésében, főként az agresszív eseteknél: míg ez az eljárás 98%-ukat felfedi, a mammográfia „találati aránya” csak 52%. Az MRI előnye még, úgy tűnik, hogy nem hoz álpozitív eredményt.

A Lancet című szaklapban közölt tanulmánnyal kapcsolatban egyelőre számos kétely fogalmazódott meg, például az, hogy nem derült ki belőle, hogy a vizsgált esetekben milyen kórelőzményű és rizikócsoportba tartozó nőkről volt szó; továbbá az is biztos, hogy az MRI ilyen vonatkozású használatának esetleges rutinná válásához még további vizsgálatok szükségesek.


Forrás: BBC News
2007. 08. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés