2024. December 18. szerda
2012-ben először végeztek neuropathiával, azaz diabéteszes idegkárosodással kapcsolatos vizsgálatokat az Országos Szűrőprogram keretében. A neuropathia vizsgálatokon több mint húszezer ember vett részt, közel 7 százalékuk adatai tértek el a normálistól.

2012-ben is folytatódott Magyarország legnagyobb egészségvédelmi szűrőprogramja az Európai Nemzeti Egészségvédelmi Program keretében. A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége által koordinált országos szűrőprogram során 2010 és 2012 között 528 helyszínen 1 597 163 vizsgálatot végeztek, 65 267 résztvevőn.

A magyarországi neuropathia centrumok létesítését segítő Wörwag Pharma kezdeményezésére 2012-ben az Országos Szűrőprogramba is bekerült a neuropathia vizsgálat, melynek első eredményei a napokban érkeztek meg a vállalathoz. A szűrésen résztvevők többek között kérdőív segítségével adtak tájékoztatást tüneteikről. A kérdőíven tavaly szerepeltek először neuropathia fennállására utaló kérdések. Arra a kérdésre például, hogy éreznek-e a végtagjaikban égő érzést, ami tipikusan neuropathiás tünet, a válaszolók 7 százaléka igennel felelt. Bizsergést vagy zsibbadást a válaszolók 20, illetve 30 százaléka érzett a végtagjaiban. Több mint húszezren vettek részt a neuropathia szűrésen, közülük 7 százalékuknak tértek el az adataik a normálistól. Összehasonlításképpen az eddig becsült adatok alapján a magyar lakosság több mint 2 százalékát, a cukorbetegek 30 százalékát érintheti ez a betegség.

A neuropathia (idegkárosodás) elsősorban cukorbetegekben alakulhat ki. A szövődmény a diabéteszben szenvedők mintegy 30 százalékát érinti, végtagi fájdalommal, zsibbadással vagy éppen az érzékelés csökkenésével jár. Az időben fel nem ismert szövődménynek súlyos, visszafordíthatatlan következményei lehetnek, melyek akár lábamputációhoz is vezethetnek. A nem baleset miatt végzett alsó végtagi amputációk több mint fele cukorbetegeken történik, ezek közül elsősorban a neuropathia eredetű amputációk megelőzhetőek lennének a szövődmény időben történő felismerésével és korai, komplex kezelésével.

A neuropathiával foglalkozó szakorvosok számára rendkívül fontos egy ilyen nagyszabású szűrőprogram, hisz potenciális betegek tömegeit veheti rá, hogy problémáikkal a megfelelő szakemberhez forduljanak. – mondta el Prof. Dr. Kempler Péter, az országos feladatokat ellátó Neuropathia Központ vezetője.

Az Országos Szűrőprogram keretében végzett vizsgálatok közel 1500 betegben utaltak neuropathia fennállására. E betegeknek első lépésben háziorvosuknál kell jelentkezniük, aki indokolt esetben belgyógyászati, diabetológiai, illetve neurológiai szakrendelésre vagy az ország 8 neuropathia centrumának egyikébe irányítja őket, a szükséges további diagnosztikus vizsgálatok elvégzése és a megfelelő kezelés beállítása céljából.


Forrás: Newsbreakers Communications
2013. 02. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés