Afganisztán hallgatag szépségű hegyének, a Noshaq árnyékában szomorú sorsú asszonyok pöfékelő ópiumpipával a kezükben próbálják hétköznapi fájdalmaikat csillapítani. Mivel még a legalapvetőbb gyógyszerek sem állnak rendelkezésre, a helyi nők gyermekeik fájdalomcsillapítására is a barnás-feketés anyag bódító erejét használják.
A sivár szociális körülmények között élő afgánok közül sokan úgy nyúlnak a kábítószerhez, hogy nem is tudnak annak veszélyeiről. Az agyagházas falvakban nincsenek gyógyszerek, így egyre több nő a morfintartalmú, fájdaloműző kábítószerben látja a megoldást, mely kodeintartalma miatt csillapítja a köhögést is. A kemény tél alatt szinte mindenkit, főként a gyerekeket köhögés kínoz.
A Jokhan nevű faluban Sadaf, a négygyermekes anya mélyet szív a pipából és a füstöt a kicsik szájába préseli. Egyiküknek tüdőgyulladása van, a többieket, sok társukhoz hasonlóan, felső légúti megbetegedések gyötrik.
Az ópiumnak köszönhetően legalább abbahagyják a sírást és elcsendesednek, zavart, üveges tekintettel néznek körül. Az anya nem tudja, hogy a füst miatt a betegség csak súlyosbodik, a csemeték kábítószerfüggővé válnak és az amúgy is sovány gyerekek immunrendszere tovább gyengül.
Az ópiumfogyasztás Afganisztánban eddig ritka volt, mert a mélyen vallásos afgánoknak a Korán tiltja a kábítószerek használatát. Köztudottan itt termelik a világon a legtöbb mákot, az évről évre rekordmennyiséget elérő terméssel arányosan azonban egyre növekszik a kábítószerfüggők száma is, köztük sokan anyák és gyerekek.
A szegénység, a rossz higiénés viszonyok, a betegségek és a kábítószer ördögi köréből kikerülni szinte lehetetlen. Az ENSZ munkatársai sajnos hiába indítottak röpcédulás felvilágosító kampányokat, vidéken alig van írástudó ember, így hozzájuk nem jut el az információ. Orvosok és ápolók eddig 3730 kábítószerfüggőt kezeltek, de a rehabilitáció után mindenki előröl, kezdte az ópiumozást.