Az angliai Leicester Egyetem phd-kutatója, Charlotte de Backer pletykával foglalkozó doktori disszertációjában egy felmérést ismertet, melyet egyetemisták körében készített a párkapcsolati pletykákkal kapcsolatban.

A felmérésben részt vevő 84, 19 év körüli diák nagyjából fele élt hosszú távú kapcsolatban a kutatás idején. A résztvevőknek azt a szituációt kellett elképzelniük, hogy új munkahelyre kerülnek, leendő kollégáikról pedig egy ismertetőt kellett elolvasniuk. A képzelt munkatársak közt szerepelt például a vonzó és egyedülálló grafikusnő, a féltékeny titkárnő, a válófélben lévő főnök, és a jóképű, sokat bulizó grafikus.

A fiktív személyleírások áttanulmányozása után a résztvevők figyelmét de Backer egy, a témába nem vágó kérdőív kitöltetésével vonta el, majd váratlanul visszatért a leendő kollégákhoz, akikről kérdéseket tett fel a diákoknak, tesztelve, hogy mire emlékeznek róluk.

Az eredmények szerint az ellenkező nemű fiktív karakterekre az egyedülálló és a párkapcsolatban élő résztvevők is ugyanolyan jól emlékeztek, valamit nők és férfiak egyaránt megjegyezték, hogy a képzelt női munkatársak vonzónak voltak-e feltüntetve.

És hogy ez miért is érdekes? Nos, a kutatónő előzetes feltételezései szerint a férfiakat kevésbé érdeklik a pletykák, mint ahogy a párkapcsolatban élőket sem izgatják különösebben ellenkező nemű társaik. Ezzel szemben az igazság az, hogy ha potenciális társról van szó, a pletykák a férfiakat is érdeklik, és a párkeresést tudat alatt még akkor sem hagyjuk abba, ha történetesen épp együtt élünk valakivel.