A kutatók 551 gyermek részvételével végezték vizsgálatukat. A tanároktól, a szülőktől és az osztálytársaktól is gyűjtöttek információt, először a gyerekek hat éves korában, aztán pedig évente, amíg el nem érték a tizenhárom éves kort.
A tanárok és a szülők arról számoltak be, hogy hat és hét éves korukban a gyerekek mennyire voltak szorongóak (például mennyire hajlottak az egyedüli játékra és mennyire féltek az új helyzetektől), és mennyire viselkedtek bomlasztóan (például hajlamosak voltak-e a fizikai agresszióra és a hiperaktivitásra).
Az osztálytársaktól nyolc és tizenegy éves koruk között minden évben azt kérdezték meg, hogy kiket szeretnek legjobban, és legkevésbé az osztályból. Maguk a gyerekek arról számoltak be évente, hogy nyolc és tizenegy éves koruk között hány barátjuk volt, valamint, hogy tizenkét és tizenhárom évesen mennyire érezték magukat depressziósnak, magányosnak, és mennyire követtek el vétségeket.
A kutatók úgy találták, hogy azokat a gyerekek, akik már kiskorukban is bomlasztóan viselkedtek, kevésbé fogadták el a többiek és kevesebb barátjuk volt az iskolában. A szorongó gyerekeknek is kevesebb barátjuk volt, de őket nem utasították el társaik. Azok a gyerekek, akiket már az általános iskola első éveiben nem fogadtak be a többiek, a későbbiekben is nagyobb valószínűséggel szenvedtek hiányt barátokban.
Az elutasítás és a barátok hiánya az általános iskolában valószínűsítette, hogy a gyerekeknek serdülőkorukban is lesznek beilleszkedési problémái. Ha egy gyermeket már a kezdetekkor kiközösítettek, nagyobb valószínűséggel volt magányos a későbbiekben is, ha pedig nem voltak barátai az első pár évben, nagyobb eséllyel vált magányossá és depresszióssá tinédzserként. Az elutasítás és a barátok hiánya nem tette hajlamossá a gyerekeket a bűnözésre, a korai korban tapasztalt bomlasztó magatartás viszont igen.
„A vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy ha meg akarjuk előzni a serdülőkori depressziót és magányt, akkor az általános iskolában kialakuló kapcsolatokra kell koncentrálnunk. Ezen kívül az is kiderült, hogy a későbbi bűnözési hajlam megelőzéséhez nagy valószínűséggel nem elegendő csak a gyerekkori elutasítást és elhagyatottságot figyelembe venni.” - mondta tanulmány főszerzője, Sara Pedersen, a Montreali Egyetem Gyermekek Pszichoszociális Diszharmóniájának Kutatóközpontjától.