Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Legális lett az anális és orális szex, a homoszexualitásért még börtön jár

A közelmúltban a szingapúri Konzervatív Párt törvényalkotói enyhítettek az ország lakóinak szexuális viselkedését szabályozó rendszeren, de a változások továbbra sem vonatkoznak a homoszexuálisokra.

Az ázsiai országban 22 éve ez az első eset, hogy módosították a büntető törvénykönyvet. A szingapúri parlament engedélyezte a „természet ellen való közösülési formákat”, vagyis az orális és anális szexet, de a saját nemükhöz vonzódók testi kapcsolata (amelyről a 377A elnevezésű törvény rendelkezik) továbbra is bűnnek számít.

A heteroszexuálisok tehát mostantól nem büntethetők orális és anális szex gyakorlásáért, a melegeknek azonban továbbra is tilos mindkét fajta szexuális érintkezési forma. Bár sokak szerint a 377A törvény kirekesztő és diszkriminatív, a honatyák szerint ez mindenképpen szükséges egy, a családi értékeket előtérbe helyező konzervatív államban.

Ho Peng Kee szociális és családügyi miniszter szerint fontos, hogy a törvény továbbra is hatályban maradjon: „Bár a homoszexuálisoknak természetesen megvan a helyük a társadalmunkban, fontos, hogy ezt a fajta életstílust semmilyen módon ne támogassuk, hiszen ezzel a családokat veszélyeztetnénk.”

Bár az esetek nagy többségében a rendőrség nem szokott ilyen ügyekben nyomozni, ha valakiről mégis kiderül, hogy megszegte a 377A törvényt, akár több évnyi börtönbüntetéssel is számolhat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/analis_oralis_szex_homoszexualitas_szingapur