Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Jótékonysági szex fogyatékosoknak

Egy svájci szervezet fogyatékkal élők számára toboroz önkéntes szexpartnereket.

A bázeli jótékonysági szervezet fogyatékkal élőknek közvetített szolgáltatásai között már szerepel az erotikus masszázs, most pedig a nemi aktust is felveszik a listára, amit homoszexuálisok számára is szeretnének biztosítani.

Aiha Zemp, a szervezet vezetője szerint a fogyatékosok szexualitása olyan tabutéma, amit le kell dönteni. „A szex alapvető emberi szükséglet, csakúgy mint az evés és ivás, és a fogyatékosok számára harcolnunk kell ezért a jogért.” Eddig három férfi és egy nő kínált erotikus masszázst, kilenc új önkéntes – akik közül négy férfi, kettejük homoszexuális – pedig közösülésre is vállalkozik, óránként kb. 23 ezer forintnyi összegért.

A szolgáltatást sokan támadják, mondván, lényegében prostitúcióról van szó, a szervezet vezetője szerint azonban nagy különbség van a prostituáltak és az általuk toborzott önkéntesek között: utóbbiak ugyanis gyengédséget is nyújtanak, emellett tisztában vannak a fogyatékkal élők szükségleteivel, míg előbbiek célja, hogy gyorsan átessenek az aktuson, és elvehessék az érte járó pénzt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/fogyatekos_szex_onkentes