Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Elképesztő! Menstruációs vért tárol az őssejtbank

Egy amerikai cég meglehetősen furcsa szolgáltatást kínál női ügyfeleinek: eltárolja a menstruációs vérből levett őssejtjeiket, arra építve, hogy azokat az orvostudomány fejlődésével a jövőben olyan súlyos betegségek kezeléséhez használhatják majd fel, mint például a rák. A kritikusok szerint a cég az emberek félelmeiből próbál hasznot húzni.

Az emberi őssejtek több forrásból is kinyerhetők: vérből, csontvelőből és embrionális szövetekből; gyakori, hogy a közvetlenül a születés után levett köldökzsinórvérből nyert őssejteket sejtbankban tárolják, ilyen szolgáltatást Magyarországon is több cég kínál.

Az amerikai cég szerint a menstruációkor távozó vérben található őssejtek, melyek egyenesen a méhnyálkahártyából származnak, könnyebb és fájdalommentesebb módon ültethetők be, mint például a csontvelőből származó sejtek; levételük egyszerű, és bőséges mennyiségben állnak rendelkezésre. A vér levételéhez a cég egy postán megrendelhető, diszkrét csomagot küld ki, melyben a vér összegyűjtését segítő csésze és tubusok találhatók. Ötszáz dolláros (kb. 86 ezer forintos) díjért cserébe a vérbank feldolgozza, és egy éven át tárolja a visszaküldött vért. A cég őssejt-szakértője, Dr. Stephen Noga szerint bár a jelenlegi kutatások még gyerekcipőben járnak, azt remélik, hogy a menstruációs vérből nyert őssejteket a jövőben képesek lesznek gyógyításra használni.

A BBC által megszólaltatott brit szakértők azonban szkeptikusak, szerintük a cég állításai valójában csak feltevések, és az őssejtkutatások jelenlegi szintjén még nem lehet megmondani, hogy az ily módon levett őssejtek valóban alkalmasak lesznek-e terápiás célra; emellett arra is rámutatnak, hogy a vér otthoni begyűjtésekor nem biztosított a steril környezet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/ossejt_menstruacio_ver_sejtbank