Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Mellrákra hajlamosít a városi élet

Egy brit kutatás szerint a városban élő vagy dolgozó nők nagyobb eséllyel betegszenek meg emlőrákban, mint vidéki társaik.

Egy londoni magánkórház munkatársai mammográfiás felvételek elemezése során azt figyelték meg, hogy a városi nők mellszövete sűrűbb, mint vidéken élő társaiké.

A mell részben zsír- és mirigyszövetből épül fel, melyek közül az utóbbi a sűrűbb. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy ha az emlő több mint 25%-át sűrűbb szövet teszi ki, az jelentősen nagyobb emlőrák-veszélyt jelent a több zsírszövetet tartalmazó emlőhöz képest. Emellett a sűrűbb emlőszövetben lévő daganatokat nehezebben lehet diagnosztikus eszközökkel észrevenni.

A felmérést készítő orvosok szerint a sűrűbb emlőszövetért valószínűleg a légszennyezés felelős, mégpedig amiatt, hogy a levegőben lévő apró részecskék képesek imitálni a női nemi hormonok hatását, és megzavarni a mellszövet felépítését. Az elemzett mammográfiás felvételek tanúsága szerint a 45 és 54 év közötti városi nők emlője kétszer nagyobb valószínűséggel tartalmazott 25%-nál nagyobb mértékben sűrűbb szöveteket, mint a vidéken élő nőké.

Kefah Mokbel professzor, a kutatásban részt vevő egyik szakértő szerint a városban élő vagy dolgozó nőknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a szűrővizsgálatokra. Nagy-Britanniában egyébként vidéken sokkal több nő vesz részt emlőszűrésen, mint az olyan nagyvárosokban, mint Londonban. A jelenség az 50 év alatti, illetve London egy meghatározott területén élő nők körében volt a legnyilvánvalóbb.

A kutatók a városi élettel járó stressz veszélyeire is figyelmeztetnek, ami szintén rizikófaktornak számít.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/mellrak_legszennyezes_varosi_levego