Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Egyszerre kapott új szívet, májat és vesét egy beteg

Egy kínai kórházban sikeresen ültettek át egyazon betegbe új szívet, májat és vesét, mely az első ilyen jellegű operáció volt az országban.

A többszörös szervátültetés 16 órán át tartott, és vasárnap kora reggel ért véget. A 47 éves nőbeteg már magához tért, és lábadozik, mondta Dr. Dou Kefeng, a Xijing Kórház sebésze. Az észak-nyugat-kínai Shaanxi tartományban található xi’ani kórház arról híres, hogy 2006-ban itt végezték az első arcátültetést Kínában, a világon a második alkalommal.

A többszörös szervátültetésen átesett betegnél veseelégtelenséget és májrákot állapítottak meg, amikor január 8-án kórházba került. Mialatt a vese-és májátültetést tervezték az orvosok, kiderült, hogy a beteg kardiomiopátiában is szenved, mely a szívizom rendellenes működését jelenti, ezért először új szívet kellett kapnia. A nő állapota olyan kritikus volt, hogy azonnali műtétre volt szüksége.

A bonyolult műtét elvégzésében több mint 30 szakember vett részt. Először a szívet ültették át, mellyel a kardiológusok 3 órán keresztül foglalkoztak, utánuk következtek a májspecialisták, akik négy órát töltöttek a műtőben, utolsóként pedig a vesék átültetése következett. A műtét során csaknem ezer öltést használtak.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/tobbszoros_szervatultetes_transzplantacio_maj_vese_sziv