Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Minden nevetés közben elájul a diáklány

A mondás szerint a nevetés a legjobb orvosság, egy brit lány azonban igyekszik kerülni a nevettető helyzeteket, ha ugyanis nevetni kezd, azon nyomban elájul.

A 20 éves Kay Underwood különös problémáját a kataplexia okozza, melynek lényege, hogy erős érzelmek: izgalom, félelem, düh, meglepetés vagy jókedv – Kay esetében nevetés – hatására az izmok elvesztik tónusukat, ami végső esetben ájulással is járhat. Az érintettek gyakran percekig lebénulnak, bár eközben a körülöttük zajló történéseket képesek érzékelni. Az építészhallgató lány állapotát narkolepszia is súlyosbítja – a két jelenség gyakran együtt jár.

A tünetek okát tavaly diagnosztizálták nála, de a probléma már négy-öt éve keseríti meg mindennapjait. Eleinte csak napközben tört rá túlzott álmosság, és amint hazaért az iskolából, rögtön ledőlt egy órát aludni. Később hallucinálni kezdett, éjszakánként felriadt, de miközben tovább álmodott, képtelen volt megmozdulni, és olyan is előfordult, hogy egy nap több mint negyvenszer elájult. Kayt most gyógyszerrel kezelik, állapota kissé javult, és reményei szerint jogosítványát is hamarosan visszakaphatja.

Elmondása szerint a kívülállók furcsának találják, vagy azt gondolják, hogy viccel, amikor nevetés közben egyszerűen összeesik; sőt, egyesek nevetést próbálnak meg kiprovokálni belőle, hogy lássák, valóban igazat mond-e.

A kataplexia és a narkolepszia ellen nincs kezelés, és pontos okuk sem ismert, a számtalan magyarázat némelyike szerint fertőzés, vagy az agyban kialakult vegyi egyensúlyhiány lehetnek felelősek kialakulásukért.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/kataplexia_narkolepszia