Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Az alkoholba menekülnek a kiégett anyák

Egy brit felmérés szerint az anyaság okozta stressz miatt sok nő nyúl a pohárhoz – sokan akár egy egész üveg bort is megisznak egy éjszaka alatt. A probléma azonban nem csak az anyákat érinti, a szigetországban sok felnőtt alkoholhoz nyúl, ha stressz éri.

A Netmums című weboldal 3 000 nő részvételével végzett felmérése kiderítette, hogy az anyák majdnem fele (49%) majdnem minden hétköznap iszik este otthon. Azok közül, akik beismerték, hogy az ajánlott 2-3 pohár bornál többet fogyasztottak, 81% mondta azt, hogy a stresszt akarta ilyen módon levezetni.

A felmérés feltárta a szülők riasztó mértékű alkoholfogyasztását, különösen az anyákét, akik közül 86% vélte úgy, hogy bizony túl sokat iszik. A felmérés a brit kormány „Tudd, hol a határ” elnevezésű kampányát segíti, mely szerint a lakosság 42%-a a stressz oldása céljából iszik.

A felmérés szerint a 25-44 éves korosztály 51%-a a feszültség miatt iszik, míg az 55 év felettieknél ez az arány mindössze 30%. Az összes alkoholfogyasztó 42%-a iszik a stressz miatt, de a férfiak körében a jelenség gyakoribb.

A Netmums szerint a kutatás rámutat: sokan úgy döntögetik be egyik üveg italt a másik után, hogy nem mérlegelik az egészségügyi következményeket. A szakértők javasolják, hogy más módokon vezessük le a feszültséget, pl. testedzéssel vagy meditációval. Az alkohol csak tovább növelheti a stressz-szintet, emellett emeli a rák, a szívbetegségek és az agyvérzés kockázatát.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/alkohol_stressz_anyasag