Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A szülőkön múlik az asztmás gyerekek gyógyulása

Az asztmás gyermekek egyharmadának nincs jól kézben tartva a betegsége, ami a legújabb kutatási eredmények szerint számos esetben a szülők téves elképzeléseinek és felelőtlenségének számlájára írható.

A Harvard Egyetem kutatói 2 és 12 év közötti gyermeket vontak be abba a tanulmányba, ahol az asztma kezelési eredményeit vizsgálták. A vizsgált gyermekek egyharmadánál az optimálisnál kevésbé volt rendben az asztmás gyermek állapota. Kiderült, hogy az esetek közel felében ennek az az oka, hogy a gyerekek nem szedték be rendesen az előírt gyógyszereket.

Dr. Tracy Lieu és kollégái úgy találták, hogy az asztmás gyerekek ellátásában fontos szerepe játszanak a szülők elképzelései. Minél súlyosabb asztmás tünetek maradtak vissza a gyógyszeres kezelést követően, annál kevésbé bíztak a szülők a gyógyulásban. Természetesen a gyógyszerszedési szokásokat is befolyásolta a szülő hozzáállása. Továbbá a szülők hiányos ismeretei az asztma gyógyításával kapcsolatban szintén hozzájárultak a tünetek megjelenéséhez.

Az asztma kezeléséről tudni kell, hogy naponta szükséges szedni a gyógyszereket. Vannak olyan szülők, akik nem tudják elfogadni, hogy krónikus lefolyású betegségben szenved gyermekük, és a napi rendszerességgel szükséges gyógyszert inkább csak a tünetek megjelenésekor, hetente egyszer-kétszer adják.

”Kulcskérdés a szülő hozzáállása az asztmás gyermeke betegségéhez. A gyógyszerszedés rendszerességet igényel, ezt a szemléletet kell elsajátítani a szülőknek, ez az üzenete ennek a vizsgálatnak” – mondta el Dr. Lieu.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/asztma_asztmas_gyerekek