Valaha a látogatók gyakran vittek a betegeknek gyönyörű, néha túlságosan is hatalmas csokrokat, ezzel jelezve a jókívánságot, hogy a páciens mielőbb meggyógyuljon. Néhány évtizede sok kórházban megtiltották bármilyen növény ráhelyezését az éjjeliszekrényre és egyáltalán: virágok tartását a kórteremben.

A virágfélék betegszobákból történő kitiltását legtöbbször különös érvekkel indokolták. Volt olyan szakember, aki azt mondta, hogy a virágok oxigént használnak fel és ezáltal lassítják a gyógyulást, fokozzák a szenvedést. Egy másik kórházi vezető megkövetelte, hogy a kórteremben lévő virágokat este a nővérek vigyék ki a szobákból, mert ezek éjszaka széndioxidot bocsátanak ki és ezzel úgymond veszélyeztetik a betegek egészségének helyreállítását.

Mások azzal érveltek, hogy különböző baktériumok találhatók a virágok szirmain és ez fertőzésveszéllyel jár. Seong-Hyun Park és Richard H. Mattson úgy érezte, hogy ezt a hervasztó helyzetet ideje volna tudományos módszerekkel megvizsgálni. Az egyik amerikai sebészet egyes kórtermeiből kitiltottak minden növényt és virágot, a többi betegszobába viszont bármelyik látogató bevihette a szeretteinek szánt csokrokat.

A kutatók 90, vakbélműtét után lábadozó beteg sorsát követték. A frissen operáltakat véletlenszerűen vitték be a virágtalan, illetve a virágokkal is díszített kórterembe. Figyelték a sebgyógyulást, a kórházi ápolás időtartamát, a műtét után szükséges fájdalomcsillapítók mennyiségét, a fájdalom mértékét, az esetleges nyugtalanságot és szenvedést. A betegek naponta osztályozták közérzetüket, hangulatukat.

A virágos környezetben gyógyuló betegek ritkábban szorultak fájdalomcsillapítóra, jobb volt a közérzetük, alacsonyabb volt a vérnyomásuk és a pulzusszámuk, mint a virág nélküli szobában fekvőké. A kutatók szerint a virágok beengedése a betegágy mellé veszélytelen és – mivel a virágot a látogatók hozzák – igen gazdaságos kiegészítő gyógymód. A pszichológusok még azt is kiemelték, hogy a virágos környezetben gyógyuló emberek sokkal többet mosolyogtak.