Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Szívinfarktus fenyegeti a zajban élőket

A nagy közlekedési zaj mellett élő emberek gyakrabban szenvednek el szívinfarktust, mint a csendesebb környéken élők – állapította meg egy svéd kutatás.

A Karolinska Intézet orvoskutatói Goran Pershagen vezetésével olyan, Stockholmban és környékén élők adatait elemezték, akik 1992 és 1994 között kaptak szívinfarktust. Az eredményeket ugyanazon a területen élő emberek kontrollcsoportjának adataival vetették össze.

A vizsgálatból kizárták a halláskárosultakat, valamint azokat, akik a lakhelyükön kívül is nagy zajban töltöttek el időt. A kutatók megállapították, hogy 40 százalékkal nagyobb volt a szívinfarktus kockázata azoknál, akik 50 decibelt meghaladó közlekedési zaj mellett éltek – számol be róla a LiveScience című amerikai tudományos portál.

Bár további vizsgálatok szükségesek, az Epidemiology című szaklapban közölt tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a várhatóan nagy forgalmú utak és a lakóházak helyének megtervezésénél már most gondolni kellene erre a szempontra is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/zaj-szivinfarktus