Hónapokra vagy akár évekre is bezárkóznak a szobájukba. Van, akinél a klauzúra teljes, van, aki azért néha megjelenik a család közös étkezésein. Az egyedül élők legalább bevásárlás miatt kénytelenek érintkezni a külvilággal, de ez is szigorúan csak az életszükségleteinek biztosítását szolgálja.

Japánban, ahol először észlelték ezt a szokatlan viselkedési módot, a hikikomorik több mint egymillióan vannak, ami a lakosság egy százaléka, a serdülők két százaléka. Egyes kutatók szerint Maszako hercegnő, a trónörökös felesége is közéjük tartozik.

Szalto Tamaki pszichiáter volt az első, aki mélyebben foglalkozott a jelenséggel. Nem betegségnek, hanem „zavarnak” tekinti, amelynek okai a társadalom mai állapota, az iskolarendszer szigora, a homogenizációs tendenciák, a mindig távollevő apa, a zsarnok anya…

Olaszországban nincsen róluk rendelkezésre álló adat, de a pszichológusok szerint számuk évente legalább két tucattal nő. Tizennyolc éven felüli nemigen van közöttük, és nagy többségük fiú. Intelligensek, kreatívak és zárkózottak. Önkéntes elszigeteltségük okát a szakemberek abban látják, hogy – mint például Goncsarov Oblomovja – nem képesek szembenézni a világgal, vagy így fejezik ki a világ iránti dühüket, megvetésüket. Közös vonásuk, hogy nem tudják elviselni a vágyaik és a valóság közötti szakadékot, vagy a szülők fokozott elvárásait. Így a valóságot felcserélik egy virtuális világra. Az internet, amellyel előszeretettel foglalkoznak, és a szerepjátékok, nem okok, hanem csak okozatok.

A családtagok, főleg a testvérek, valamint a felkészült pszichiáterek tehetnek sokat azért, hogy kikerüljenek ebből az abnormális helyzetből. A halogatás nem jó megközelítés, mivel minél tovább hikikomori valaki, annál nehezebb eredményt elérni nála. Japánban a rekord eddig 15 év, Olaszországban pedig 4 év.

Gustavo Pietropolli Charmet, a hikikomorikkal foglalkozó milánói Minotauro egyesület munkatársa szerint azonban minden történelmi időszakban voltak fiatalok, akik megtalálták a módját annak, hogy kinyilvánítsák: nem érzik jól magukat az adott társadalomban. „Ilyenek voltak Freud hisztérikái, az 1960-as, 70-es évek drogosai, a mi anorexiásaink” – nyilatkozta a Corriere della Sera című olasz lapnak.