Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Trombózissal végződő diéta

A Lancet c. neves orvosi szaklap egy olyan nő esetét ismerteti, aki kis híján elvesztette a lábát – pedig csupán annyi rossz szokása volt, hogy mindennap megevett egy grépfrútot.

A Washington állambeli Olympia városában még 2008 novemberében sürgősségi ellátás alá vontak egy 42 éves nőt, aki légzési problémákról, szédülésről és a járást lehetetlenné tevő lábfájásról panaszkodott. Az ultrahangos vizsgálattal a bal láb vénáinak elzáródását mutatták ki. Az orvosok a vérkeringést akadályozó vérrög gyógyszeres kezelésével azonnal kezelték a helyzetet.

A beteg elmondása szerint a kórházba szállítást megelőző napon mintegy 1,5 órán át vezetett, folyamatosan fogamzásgátlót szed és egy Leiden-mutáció nevű genetikai elváltozásban szenved, melynek eredményeképpen a vére könnyebben alvad meg, mint másoké. Ez a három tényező együttesen elősegíti a mélyvénás trombózis kialakulását. A szakemberek szerint azonban a végső lökést a vérrög kialakulásához a grépfrút-diéta adta, melyet a nő három nappal korábban kezdett el, hogy leadjon pár kilót (reggelente megitta egy gyümölcs levét).

A grépfrútban található anyagok megakadályozzák a CYP3A4 nevű enzim működését, ami a fogamzásgátlókban található ösztrogén hormon lebomlásáért felelős. Az ösztrogénszint emelkedése nagymértékben fokozza a vér alvadáskészségét, és így a vérrög kialakulásának valószínűségét. Mivel a grépfrút anyagai igen lassan bomlanak le a szervezetben, hatásuk összeadódva, kumulatíve érvényesül.

A mélyvénás trombózist egyébként gyakran hozzák összefüggésbe hosszan tartó repülőutakkal is, ahol a lábszár folyamatosan egy helyzetben van, és az izmok nem segítik a vér áramlását. A szakemberek szerint azonban a szindróma minden hosszan tartó mozdulatlanság esetén kialakulhat, például autóvezetést követően is – így tehát minden feltétel adott volt a trombózis kialakulásához. A grépfrút-diéta így majdnem a lábába került.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/trombozis-grepfrut