Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Tetűvel az asztma ellen

Egereken végzett kísérletek során fény derült arra, hogy az élősködőkkel fertőzött állatoknál kevésbé tapasztalni erős immunreakciókat. Ez a felfedezés az emberi asztma és allergia okainak tanulmányozását is új utakra terelheti.

A BMC Biology című folyóiratban megjelent tanulmány alátámasztja az úgynevezett higiéniai hipotézist, amely szerint az asztma és az allergia kialakulása összefüggésben van a túl tiszta környezettel. Az elmélet szerint ha a védekezőrendszer nem alakul ki megfelelően gyermekkorban, akkor az immunsejtek az egyébként ártatlan pollenektől és egyéb természetes anyagoktól is működésbe léphetnek, és kialakul a heves reakciókkal járó allergia vagy asztma.

Joseph Jackson, a brit Nottinghami Egyetem munkatársa és kollégái a generációk óta teljesen steril laborokban élő egerek vizsgálata helyett vad egereket fogtak be, hogy immunrendszerüket tanulmányozzák. Tapasztalataik szerint azok az állatok, melyek nem voltak elárasztva tetvekkel, sokkal erősebben reagáló és  érzékenyebb immunrendszerrel rendelkeztek, mint a fertőzöttek. A kutatók feltételezése szerint a paraziták az általuk hordozott mikrobákkal vagy a vérszívás közben bejuttatott nyálukkal valamilyen módon elfojtják a heves immunreakciókat.

A higiéniai hipotézis alátámasztja a feltételezést, mely szerint az immunrendszer még abban az időben fejlődött ki, amikor az embereket folyamatosan férgek és paraziták fertőzték – például a moszkitók által terjesztett malária kórokozói vagy különböző tetvek és kullancsok.

A tanulmány szerint a ma tapasztalt immunrendszeri zavarok hátterében feltehetőleg az áll, hogy a védekező mechanizmus eredetileg egészen más kihívások legyőzésére fejlődött ki, mint amilyenekkel ma kell szembesülnie.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/asztma-immunrendszer