Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Jobb munkaerők a későn kelők

A későn fekvő és másnap későn kelő éjjeli baglyokat nem igen szokás élmunkásnak tartani, pedig egy belga kutatás szerint az ilyen ritmus szerint élők keményebben és tovább képesek dolgozni, mint a korán fekvő és kelő pacsirták.

A Liege-i Egyetem munkatársai kutatásukba egyaránt bevontak a baglyok és a pacsirták közé tartozókat. A résztvevők két egymást követő éjszakát alváslaborban töltöttek. A kutatók alvás után felkeltették őket és időnként különféle, koncentrációt igénylő feladatokat végeztettek velük, miközben funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (fMRI) figyelték az agyi aktivitásukat.

A Science magazinban közölt eredményekből kiderül, hogy a bagoly típusúak általában tovább voltak képesek koncentrálni, mint a pacsirták, akiknél tíz órányi ébrenlét után az fMRI csökken aktivitást mutatott az agy figyelemért felelős területein. A korán kelők emellett álmosabbak voltak és a feladatokat is lassabban oldották meg.

A kutatók szerint az éberség mértéke egyaránt függött a vizsgált személy belső biológiai órájától, vagyis a cirkadián ritmustól, és attól, hogy éppen mennyire voltak fáradtak.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/baglyok-es-pacsirtak