Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Nagyobb lehet a légszennyezettség a lakásban, mint az utcán

Egy átlagos háztartásban minden nap hat milligramm por hullik le négyzetméterenként: a mennyiség háromnegyede odakintről származik, többek között pollen, autógumi-morzsalék, az űrből származó kozmikus részecske vagy a sivatagból útra kelt ásványi elem.

Ezek a tíz-húsz mikrométernyi nagyságú porszemcsék hatással lehetnek a légzőszervekre, sőt csíphetik a szemet is. Az egészségre azonban a kisebb, a nanométeres tartományba tartozó részecskék a veszélyesebbek. Közéjük tartoznak a spórák, baktériumok és a koromszemcsék, amelyek szintén a lakás levegőjében szálldosnak. A lélegzetvétellel eljutnak a tüdőhólyagocskákig, de bekerülhetnek a vérkeringésbe is – írja a német Geo magazin májusi száma.

Mérgező nehézfémek – mint például króm vagy ólom – szintén bejuthatnak a lakásba a porral együtt. Ezért a benti levegő gyakorta szennyezettebb, mint egy útkereszteződésé.

Másfelől a pornak jótékony hatása is van. A müncheni Helmholtz Centrum vizsgálata kimutatta, hogy nagyobb mennyiségű házi por erősítheti az emberi szervezet védekező képességét. Kiderült, hogy éppen azoknak az embereknek a vérében találtak kevesebb allergiára utaló jelet, akiknek a matracán különösen vastagon állt a por.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/hazi-por