Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Nyár közepén kezdődhet el az influenzaoltás gyártása

Nyár közepére állhat a gyártók rendelkezésére az új típusú influenza elleni oltóanyag előállítása alapjául szolgáló vírus – mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke, aki Magyarország képviseletében részt vett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken véget érő éves genfi közgyűlésén. Eközben Németországban most először egy gyermek szervezetében is kimutatták a vírust, Oroszországban pedig először észlelték a gyilkos kórt.

Kökény Mihály elmondta: a vírust, amely ellen a vakcina kifejlesztése megkezdődhet, várhatóan május utolsó napjaira állítják elő laboratóriumokban. A WHO június végén, július elején, a szükséges biztonsági ellenőrzések elvégzése után tudja a tagországok rendelkezésére bocsátani – mondta a politikus az MTI-nek telefonon.

A WHO szerint semmi nem indokolja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló antivirális készítményeket az országok megelőző jelleggel kezdjék el alkalmazni, sőt a kezelőorvosoknak a súlyos állapotú betegeknél is mérlegelni kell ezeknek a szereknek a használatát. A vírus ugyanis átalakulhat, illetve a túl gyakran alkalmazott antivirális szerek hatására az emberek ellenállóvá válhatnak, és a pandémia tényleges megjelenésekor elképzelhető, hogy nem megfelelően reagálnak majd ezekre a gyógyszerekre.

A WHO álláspontja szerint nem szabad sem alábecsülni, sem túlreagálni az új influenza veszélyét. A szervezet nem ajánlja a határzárak bevezetését, mert a betegség lappangási ideje miatt ez nem tudná megállítani a fertőzés terjedését.

Újabb megbetegedések világszerte

Németországban először betegedett meg egy gyermek az új típusú influenzában: egy hatéves düsseldorfi lány kapta meg a H1N1 vírusfertőzést szüleivel együtt, míg a család négyéves kislánya egészséges maradt. A szülők május 15-én New Yorkból tértek haza. Németországban velük együtt 17-re emelkedett a bizonyított új influenzás esetek száma.

Az új típusú influenza első megerősített esetét regisztrálták pénteken Oroszországban. A beteg egy orosz férfi, aki az Egyesült Államokban, a New York-i egyetemen dolgozott, s onnan érkezett haza. A vizsgálatok kimutatták szervezetében az A/H1N1 vírust, de a kezelés hatott, állapota kielégítő.

Mexikóvárosban – nagyjából egy hónappal az ottani influenzahullámról szóló első hírek után – feloldották az egészségügyi riadót egy tudósokból álló szakértői testület javaslatára

közölte pénteken Marcelo Ebrard főpolgármester. "Ez azt jelenti, hogy a mai nappal az élet visszatért a normális kerékvágásba" – tette hozzá.

A WHO pénteken – még az orosz eset bejelentése előtt – közzétett jelentése szerint világszerte már 11 168 ember betegedett meg 42 országban, s a halálos áldozatok száma 86. A legtöbb megbetegedést az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában regisztrálták.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/uj-influenza-vakcina