Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Azonosítani sem tudják az influenzát a fejlődő országokban

A legtöbb fejlődő ország a szezonális influenzát sem képes nyomon követni, nem beszélve a pandémia veszélyeit magában hordozó új influenzatörzsről, közölte a WHO egyik tisztségviselője.

„Igazán amiatt aggódunk, hogy a legtöbb fejlődő országban nincsenek is meg azok a rendszerek, amelyekkel közölni tudnák velünk, hogy a H1N1 hozzájuk is megérkezett” – mondta el Ties Boerma, a WHO egészségügyi statisztikai igazgatója. „A legtöbb országban nem elég fejlett a halálozást bejelentő rendszer, így nem kapunk adatokat a halálokokról. Emiatt még mindig nagy információhiány van, ezen már dolgozunk partnereinkkel, azonban ez egy óriási vállalkozás.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt hét csütörtökön nyilvánosságra hozott egészségügyi statisztikai jelentése 18 kiválasztott fertőző betegséggel, köztük a H5N1 madárinfluenzával is foglalkozik, azonban kiemeli, hogy a maláriához és a japán agyvelőgyulladáshoz hasonlóan a madárinfluenza is nehezen azonosítható laboratóriumi vizsgálat nélkül, ez pedig a fejlődő országokban gyakran nem hozzáférhető.

Mexikónak a kanadaiakra kellett hagyatkoznia a sertésinfluenza vírusának kimutatásában. Még a közepes jövedelmű országokban is gyakran tüdőgyulladásként tüntetik fel az influenzás eseteket. „Nem tesznek különbséget influenza és tüdőgyulladás között, az influenza fajtájáról nem is beszélve – mondta Boerma. Sok országban nagyon nehéz ez. Például vegyük a mexikói influenza-statisztikát: a legtöbb influenzás esetet a tüdőgyulladásosok közé sorolták be.”

Amikor az új A-vírus (H1N1) a múlt hónapban felütötte a fejét Mexikóban, az egészségügyi szakértők hangsúlyozták, attól félnek, a vírus különösen a déli félteke szegényebb országaiban fog elterjedni. Az influenza legtöbb fajtája gyakrabban végződik halállal azok számára, akik más betegségben is szenvednek. A fejlődő országok viselik a betegség terheinek nagy részét, elszegényedett és szórványos egészségügyi ellátásukkal.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/influenza-fejlodo-orszagok