A szakember – aki a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársaként a gyász feldolgozási folyamatát is kutatja – felidézte azokat a világszerte elvégzett vizsgálatokat, amelyek azt mutatják, hogy váratlan halálesetet követően a hozzátartozók között nagyobb a megbetegedések, sőt az elhalálozás aránya. Ezekben a felmérésekben a gyászolók különböző csoportjainak életét követték nyomon, és egyértelműen kiderült, hogy a természetes halálhoz képest jobban elhúzódik a trauma hatása azoknál, akik váratlanul veszítették el szeretteiket.
Kisebb súllyal, de az is befolyásolja a gyászt, ha a hozzátartozó nem látja holtan az elhunytat, illetve nincs olyan hely, ahol megemlékezhetne a halottról. Amikor a hozzátartó látja is a halottat, nyilvánvalóbb, hogy mi történt, míg akkor, ha ez nem történhet meg, sokáig fantáziálhat arról, hogy talán nem halt meg, nem is volt ott vagy nem is ő volt – magyarázta Pilling János.”Gyakran találkozom emberekkel, akiknek hozzátartozója balesetben halt meg, és még hónapokig, akár évekig is abban reménykednek, hogy nem igaz. Ez a tagadás, a természetes remény a megváltoztathatatlan meg nem történtté tételére minden veszteségnél előfordul, ám időtartama, intenzitása változó. Volt olyan páciensem, aki évekkel férje halála után is azt várta, mikor lép be az ajtón” – tette hozzá a pszichiáter szakértő.
Érthető lélektani igény az is, hogy a halottat méltó körülmények között temethessék el szerettei, ezért a hozzátartozók mindent elkövetnek azért, hogy ezt meg is tehessék.