Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Az új influenza vírusa már tavaly terjedt

Már tavaly augusztusban is terjedhetett emberek között az új influenza vírusa, jóval azelőtt, hogy áprilisban először kimutatták – közölték genetikusok a Nature tudományos magazin internetes kiadásában.

A vírusnak és változásainak genetikai elemzése azt mutatja, hogy augusztusban, vagy akár korábban is terjedhetett emberek között – mondta Oliver Pybus, az Oxford Egyetem munkatársa, az Egyesült Államokban csütörtökön közzétett tanulmány egyik szerzője.

A vírus különböző törzseinek genetikai elemzése után összeállították családfájukat, melyből megbecsülhető, hogy a legelső, az ősvírus mikor indult útjára. A becslés természetesen némi bizonytalanságot tartalmaz az időpont tekintetében, ám mindenképpen régebben jött létre a vírus embereket fertőző változata, mint az első, áprilisi felbukkanás.

Az elemzésből az is kiderült, hogy a sertések között az eredeti vírus már évek óta jelen volt, ezért a tudósok kiemelték: a sertések influenzáját alaposabban kellene nyomon követni, noha azt nem tudják megjósolni, melyik azonosított sertésvírustörzs vezet járványhoz az embernél.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/uj-influenza-tavaly-is-terjedt